Tinédzser fiú megerőszakolásával vádolják az X-Men filmek rendezőjét

2017. december 8., 12:28

Szerző:

Tegnap a Los Angeles megyei bíróságon keresetet nyújtottak be Bryan Singer rendező ellen, melyben a Közönséges bűnözők és az X-Men-franchise rendezőjét azzal vádolják, hogy 2003-ban megerőszakolt egy akkor még csak 17 éves fiút, Cesar Sanchez-Guzmant - írja az Index. Singer szóvivőjén keresztül üzente, határozottan elutasítja a vádakat.

A lap emlékeztet, hogy ez nem az első eset, mert egy Egan nevű férfi már 1999-ben feljelentette ugyanezért, 2000 elején a rendőrségre is elment, de a hatóságok akkoriban nem voltak hajlandóak foglalkozni az ügyével.

Bryan Singer.
Fotó: Youtube

A mostani vád szerint Singer egy jachton rendezett partin találkozott Guzmannal, akit bezárt egy kabinba, orális szexre kényszerítette, majd meg is erőszakolta. Az incidens után Singer közölte a fiúval, hogy nagy hatalmú producer Hollywoodban, és ha befogja a száját, szívesen segít neki karrierje beindításában.Hozzátette, hogy ellenkező esetben senki se fog hinni neki és tönkre is teszi.

A mostani áldozat ügyvédje az a Jeffrey Herman, aki egy 2014-es perben Singer egy másik áldozatát is képviselte, de azt a vádat kénytelen volt ejteni. 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).