The New York Times: Politikai indokok állhatnak az AstraZeneca-vakcina EU-s felfüggesztése mögött

Politikai kényszerpályára került több ország is, amikor Németország felfüggesztette a vakcina használatát – írja az amerikai lap. 

2021. március 17., 16:25

Szerző:

Lépéskényszerbe kerültek az uniós tagállamok azután, hogy Németország bejelentette, felfüggeszti az AstraZeneca vakcinájának használatát a mellékhatásokról szóló hírek hatására – írta a The New York Times. A lap cikke szerint a közösség több kormánya is attól tartott, hogyha valóban kiderül, kapcsolat van a tünetek és az oltás beadása között, akkor a lakosság a kabinetet okolja majd a tétlenkedésért.

Európában ennek megfelelően el is indult a dominó-hatásNémetország mintáját követve Olaszország, Franciaország és Spanyolország is felfüggesztette a vakcina használatát, ez pedig még tovább rontott az eddig is lassú, közös európai oltási programon – írta a lap. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden bejelentette, ugyan a vizsgálatok még folynak, de eddig nem találtak összefüggést a vakcina és a súlyos tünetek között.  

A The New York Times konklúziója szerint ez felveti annak kérdését, hogy mennyire volt politikailag motivált Németország felfüggesztésről szóló döntése.  

Nicola Magrini, az olasz gyógyszerügynökség elnöke szerint ugyanis egyértelműen politikai alapon hoztak döntést erről Németországban, Olaszország pedig csak a többi ország nyomása miatt csatlakozott a döntéshez. Elemzők szerint a felfüggesztés után rendkívül nehéz lesz teljesíteni azt a célt, hogy az Európai lakosság 70 százalékát beoltsák szeptemberigArra is felhívták egyes szakértők a figyelmet, hogy a döntés következtében a tagországok olyan vakcinák irányába is fordulhatnak, amelyeket az EMA nem engedélyezett – például az orosz és a kínai vakcina –, valamint hogy csökkenthet az oltási hajlandóság. 

lap szerint az is kérdéseket vet fel, hogy miért éppen a brit-svéd AstraZeneca vakcinájával akadtak gondok Európában, miközben majd mindegyik vakcinánál találtak már furcsa, egyedi mellékhatásokat az Egyesült Államokban is. Az Európai Unió kapcsolata azt követően romlott meg a céggel, hogy az jelentősen csökkentette a 2021 korai szakaszára tervezett EU-s szállítmányát – amelynek nyomán szigorúbb exportszabályokat vetítettek elő az EU döntéshozói

A lap megjegyzi, az engedélyeztetés után a legtöbb uniós országban azt is korlátozták, hogy az idős korosztálynak nem adhatják be a vakcinát, míg Angliában a teljes népesség kaphatta, és az eredmények szerint jelentősen csökkentette az idősek esetében is a megfertőződést.   

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI | Balázs Attila)