Tervek és adók

Igazi segítség a kisvállalkozásoknak az lenne, ha mindenkit egy mércével mérnének, s jelentősen csökkentenék az adókat.

2010. augusztus 22., 13:11

A Széchenyi terv által vissza nem térítendő, illetve kedvező kamatozású hitel formájában látványosan támogatja a kormány a kisvállalkozókat...

Róna Péter közgazdászra igazán nem mondhatja egyik fél sem, hogy a jobb- vagy a baloldalhoz húz. Véleményével maximálisan egyetértek. Azt mondta, hogy minden ilyen támogatás a klientúra kiépítésére alkalmas. De ez a kisebbik hibája. A nagyobb az, hogy torzítja a versenyt.

Egyrészt az a következménye, hogy sok olyan beruházásra is sor kerülhet, amely versenyképtelen, felesleges. Kérdés tehát, hogy a költségvetés több száz milliárdos ráfordításainak eredményeképpen hosszú távon nagyobb jövedelemtermelő képességű vállalkozások lesznek, vagy sem.

Másrészt a vállalkozások között az árversenyben torzítást eredményez. A nyertesek köre az áraival mindazon vállalkozások alá tud menni, amelyek saját erejükből egyébként versenyképesek lennének. Nemcsak a multikkal szemben élvezhetnek előnyöket, hanem más magyar kisvállalkozásokkal szemben is, amelyek így akár tönkre is mehetnek.

Igazi segítség a kisvállalkozásoknak az lenne, ha mindenkit egy mércével mérnének, s jelentősen csökkentenék az adókat.

Moravcsik Ágnes
Tatabánya

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.