Kurd milíciák helyett turistákkal végeztek a törökök
Török rakétacsapásokban kilenc civil meghalt, több mint húsz megsebesült Észak-Irakban – közölték szerdán iraki kurd tisztviselők és az iraki hadsereg. Bagdad behívatta a török nagykövetet, és hivatalos bocsánatkérést követel.
Legalább négy rakéta csapódott be a félautonóm, kurdok lakta Zakho körzetben lévő Barak üdülőövezetben – közölte Musír Mohammed, a körzet polgármestere az AP amerikai hírügynökséggel. Az összes áldozat iraki állampolgár volt.
Az iraki nemzetbiztonsági tanács a súlyos incidens után rögtön összeült, és úgy döntött, hogy behívatja Törökország nagykövetét, magyarázatot követelve. Hazahívják az Ankarában állomásozó iraki megbízottat is.
A tanács egyúttal hivatalos bocsánatkérést követelt Törökországtól, és felszólította arra is, hogy vonja ki minden fegyveres erejét Irak területéről. Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnök küldöttséget vezényelt a területre Fuád Husszein külügyminiszter vezetésével, és elrendelte a baraki incidens kivizsgálását.
A nyári csúcsidőszakban iraki turisták százai érkeznek délről a kurd régióba, mert ott viszonylag hűvösebb az időjárás.
Törökország rendszeresen hajt végre légicsapásokat Észak-Irakban, és kommandósokat is küldött a törvényen kívüli Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseit célzó támadásának támogatására. De helyi tisztviselők szerint a csapásokban most először haltak meg turisták.
Ankara áprilisban indította el legújabb, Összezárt harapófogó (Claw Closed) kódnevű műveletét Észak-Irak egyes területein. Az akció része a 2019-ben indított, határokon átnyúló hadműveletek sorozatának, amelyek célja a törvényen kívüli PKK elleni küzdelem.
(Kiemelt képünk illusztráció: A Bayraktar TB2 török gyártmányú drón Isztambulban, Törökországban 2021. február 22-én. BAYKAR / Handout / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)