Ezért mondott csődöt az orosz csodafegyver

Ukrán katonai szakértő szerint ennek igen egyszerű okai vannak.

2022. augusztus 3., 11:41

Szerző:

Az oroszok az egyetlen BMPT Terminátor osztagukat vetették be a Donbászban folyó harcokban, ezek azonban nem fordították meg a hadiszerencsét. Egy ukrán katonai szakértő elmondja azt is, hogy miért nem – írja a Rakéta.hu.

Az orosz Uralvagonzavod cég által tervezett és gyártott BMPT „Terminátort” tankok és más harcjárművek támogatására tervezték kifejezetten városi területeken. (A BMPT-t a gyártó amúgy nem hivatalosan nevezi „Terminátornak”.) A jármű a fent kifejtett kívánalmaknak megfelelően erősen felfegyverzett és páncélozott: négy 9M120 Ataka rakétavetővel, két 30 mm-es 2A42 gépágyúval, két AG–17D gránátvetővel és egy koaxiális 7,62 mm-es PKTM géppuskával látták el. A BMPT a T–72 alapharckocsi alvázára épül.

Mint azt az ukrán védelmi minisztérium írta a Twitteren májusban, Oroszország az invázió során bevethette a donbászi hadjáratban az egyetlen BMPT „Terminátor” egységét, amely tíz járműből áll.

Habár a terminátorok harctérre küldése nagyot ment a világsajtóban, az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma már akkor is hangsúlyozta, hogy ilyen kevés járműnek nem lesz „szignifikáns” hatása a harcokra. Később, ukrán források szerint a Terminátorokkal támogatott harckocsikat megfutamította az ukrán tüzérség, sőt olyan hírek is érkeztek, hogy néhány BMPT meg is sérült, és ezek közül egy valószínűleg örökre harcképtelenné váltak. Ezt a hírt független források nem erősítették meg, de az valószínűsíthető, hogy ezek az eszközök valóban nem söpörték el a teljes ukrán védelmet.

Hogy ez pusztán csak a járművek alacsony számának köszönhető vagy másnak is, az persze kérdés, de egy ukrán katonai szakértő szerint nem csak a Terminátorok száma a probléma, hanem ezen járművek alapvető dizájnja is.

Mikola Salamakha katonai szakértő, az Ukrán Fegyveres Erők tartalékos alezredese szerint az alapvető gond az, hogy több mint 10 év alatt sem sikerült az oroszoknak kidolgoznia, hogy miként lehetne ezt a járművet felhasználni, amely összességében rosszabb, mint a BMP–2. 

Ami a konkrétumokat illeti, Salamakha szerint a Terminátorban egyetlen tüzérnek két automata fegyver egyidejű tüzelését kell megoldania, ráadásul egyszerre csak egyfajta lőszer használható: vagy páncéltörő vagy pedig erős robbanólövedék. Összehasonlításképpen az említett, egyetlen automata ágyúval felszerelt BMP–2 gyalogsági harcjárműben páncéltörő- és robbanólövedékeket is lehet használni harc közben.

Annyi tehát biztosnak látszik, hogy a BMPT-k nem tarolták le a harcteret, de annak is kicsi a valószínűsége, hogy a harceszközeik hasznosságával és teljesítményével kapcsolatban az oroszok ukrán szakértők véleményére lennének kíváncsiak – írja a lap.

(Kiemelt kép: BMPT Terminator harckocsit támogató harcjármű Ukrajnában, a harkivi régióban. Fotó: Viktor Antonyuk / Szputnyik Viktor Antonyuk / Szputnyik / Szputnyik / AFP)