Szülésre biztatott Erdélyben Sólyom László

Tőkés László református püspökkel, székelyföldi megyék és városok önkormányzati vezetőivel, egyetemistákkal, középiskolásokkal, nagycsaládos magyarokkal találkozott pénteken Csíkszeredában Sólyom László.

2008. október 24., 15:42

A köztársasági elnököt székelyföldi magánlátogatásának második napján az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért szervezet vezetői, nagycsaládos szülők és gyermekek fogadták a Segítő Mária Római Katolikus gimnáziumban. Az elnök "szívet melengető találkozásnak" nevezte az eseményt, hangsúlyozva: ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon, sok magyar gyereknek kell születnie. Örömét fejezte ki, hogy a Kárpát-medencében a nagycsaládosoknak egész mozgalma alakult már ki -- írja az MTI.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karán az államfő a diákokkal és az egyetem vezetőivel találkozott. Örömmel nyugtázta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nemrég megkapta az akkreditációt, remélve, hogy a Sapientia is elnyeri majd ezt az elismerést.

Sólyom elmondta: A Sapientia vezetői jól tudják, hogy egy egyetem esetében minőségi szintet kell elérni. Ennek az egyetemnek ez sikerült is, hiszen több karát már akkreditálták, gazdag kiadványai vannak, várhatóan a jövőben ezt az intézményt a komoly romániai egyetemek között fogják számon tartani. Kifejezte reményét, hogy miután államilag hivatalosan is elismerik az egyetemet, egy idő után a román állam is hozzájárul az intézmény finanszírozásához.

Sólyom László eszmecserét folytatott Tőkés László püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével is. A találkozásról a püspök elmondta: a romániai magyar politikai helyzetről és az európai parlamenti képviseletről, ezen túlmenően az egyetem-ügyről és a partiumi egyetem akkreditációjáról, a határ menti partiumi regionális ügyekről beszéltek. A püspök beszélt a romániai magyarság politikai megosztottságáról is, hangoztatva véleményét, amely szerint e megosztottságnak az az oka, hogy Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), illetve Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke nem találta meg a közös hangot.

Sólyom későbbi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a romániai választások kérdésébe egy magyar államfő nem avatkozhat be, csak egy tanácsot adhat: a romániai magyarság minél nagyobb számban menjen el szavazni.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.