Szijjártó Tádzsikisztánban: Óriási siker a keleti nyitás

A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Tádzsikisztánban a Richter a legnagyobb európai gyógyszeripari szereplő, és várják egyebek mellett a magyar vízipari cégeket.

2021. április 7., 10:43

Szerző:

Szijjártó Péter szerdán egy dusanbei üzleti találkozón azt is kifejtette, hogy a kormány azért kezdett el nyitni a keleti országok felé 11 évvel ezelőtt, hogy „kiegyensúlyozza” az ország külgazdasági politikáját.

„Mostanra bebizonyosodott, hogy ez a stratégiai lépés óriási siker, és nagyban hozzájárult a magyar gazdaság jó teljesítményéhez” – jelentette ki a miniszter.

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán azt is kifejtette, Magyarország annak idején pénzügyi támogatást járt ki az Európai Uniónál a közép-ázsiai országok határvédelméhez.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy a legtöbb új beruházást Kína és Dél-Korea hozta Magyarországra az elmúlt hét évben.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy közép-ázsiai útjára, ennek keretében Tádzsikisztánba egy másik magyar gyógyszergyár, élelmiszeripari, elektronikai és vízgazdálkodási cégek képviselői is elkísérték.

Az Európai Unió, egy áprilisban induló új ötéves program keretében, a korábbinál háromszor nagyobb – 21 millió eurós – összeggel támogatja a közép-ázsiai országok, köztük Tádzsikisztán határvédelmét, terrorizmus elleni küzdelmét – jelentette be Szijjártó Péter.

Közölte: a terrorizmusellenes nemzetközi közösségnek Tádzsikisztán az egyik legfontosabb szövetségese, ami konkrétan az afganisztáni eredetű biztonsági fenyegetések elhárításában nyilvánul meg, így határát hatékonyan meg kell tudnia védeni. Tádzsikisztán sikere közvetlen hatással van az európai biztonságra – mondta a miniszter.

„A tádzsik határ 1344 kilométer hosszú, ezért folyamatosan azt szorgalmaztuk, hogy az Európai Unió adjon jelentős pénzügyi támogatást Tádzsikisztánnak, de több más közép-ázsiai országnak is a határvédelemre. Mi, magyarok, nem akarunk több illegális migrációt, terrorcselekményeket, és nem akarunk több szélsőséges ideológiát az Európai Unióban” – szögezte le Szijjártó Péter.

(Kiemelt képünk: Szijjártó Péter hivatalos oldala)