Lemond védelmi tisztségéről Ben Wallace

A brit védelmi miniszter bejelentette, hogy a következő kormány-átalakításkor, azaz szeptemberben lemond védelmi miniszteri tisztségéről.

2023. július 16., 07:37

Szerző:

Ben Wallace a Timesnak azt mondta, nem indul a következő parlamenti választásokon, de kizárta, hogy idő előtt távozzon. Wallace három miniszterelnök alatt is védelmi miniszter volt, és fontos szerepe volt az Egyesült Királyság orosz-ukrán háborúra adott válaszában – írja a 444. Az 53 éves Wallace – aki tovább volt védelmi miniszter, mint bármelyik konzervatív védelmi miniszter előtte – azt mondta, azért húzódik hátrébb a politika élvonalából, mert a munkája megviselte a családját, és a szövetségesei szerint a döntés nem Rishi Sunak miniszterelnök vezetői tevékenységét tükrözi. „1999-ben kerültem a skót parlamentbe. Ez 24 év. Jóval több mint hét évet töltöttem három telefonnal az ágyam mellett” – mondta.

A BBC úgy tudja, Wallace június 16-án közölte Sunakkal, hogy le fog mondani. Az interjúban arra is utalt, hogy továbbra is a védelmi kiadások növelését fogja támogatni. Wallace néhány hete mondta ki, hogy már nem pályázik a NATO főtitkári posztjára. Amikor eldőlt, hogy Jens Stoltenberg marad, azzal elszállt Wallace reménye, hogy ő lehet a következő NATO-főtitkár.

(Kiemelt képünkön: Ben Wallace brit védelmi miniszter közös sajtótájékoztatót tart a svéd védelmi miniszterrel Stockholmban, Svédországban 2021. december 9-én. Fotó: Fredrik SANDBERG / TT hírügynökség / AFP)