Svéd NATO-csatlakozás: Novák Katalin az X-en üzent a magyar kormánynak

Novák Katalin államfő azt írta a közösségi médiában, hogy miután Törökország is ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását, most már a magyar parlament következik.

2024. január 24., 11:47

Szerző:

Mint azt korábban megírtuk, a török nemzetgyűlés hónapokig tartó tanácskozás után ratifikálta a svéd NATO-csatlakozását, így Magyarország maradt az egyetlen ország, amely még nem hagyta jóvá az egyezményt. „Most rajtunk a sor” – írta Novák Katalin az X-en.

„Tárgyalásokat sürgetek a miniszterelnökökkel” – tette hozzá bejegyzésében a magyar államfő, aki tudatja, hogy az álláspontja ugyanaz, mint korábban: Svédország tagságával kapcsolatban több a pro, mint a kontra.

 

Novák Katalin november 8-án Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közös nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, Svédország erősebbé és hatékonyabbá tenné a NATO-Svédország csatlakozása hozzájárul a NATO megerősítéséhez, az egységéhez. „Támogatom, hogy Svédország mielőbb a NATO tagja legyen" – jelentette ki a köztársasági elnök novemberben Brüsszelben. Akkor Novák Katalin szavaiból az is kiderült, hogy miután beszélt a miniszterelnökkel is, az volt a szándék, hogy nem mi leszünk az utolsó tagállam, amely ratifikálja Svédország NATO-csatlakozását, ám mégis így történt.

Orbán Viktor kedden jelentette be, hogy Budapestre invitálta Ulf Kristersson svéd kormányfőt, a meghívólevél szerint Svédország NATO-csatlakozása valamint a magyar-svéd kétoldalú kapcsolatok erősítése lenne. A válaszra nem kellett sokáig várni: „Ebben a helyzetben nem látok okot tárgyalni” – nyilatkozta a miniszterelnök helyett a svéd külügyminiszter. Ettől függetlenül  – tette hozzá Tobias Billstrom – fontos Svédország számára, hogy továbbra is jó és konstruktív párbeszédet folytasson Magyarországgal. 

Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon megbeszélést folytatott David Cameron brit külügyminiszterrel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. A tárgyalásról közösségi oldalán beszámolt David Cameron is; a jelenlegi külügyminiszter, korábbi brit kormányfő azt írta: Svédország gyors NATO-csatlakozásának fontosságáról tárgyaltak, annak érdekében, hogy a szövetség és az euro-atlanti térség biztonságosabb, a NATO pedig erősebb legyen.

Január 6-án Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a finn Ilta-Sanomat újságnak azt nyilatkozta, hogy a svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés Magyarország és Svédország között. „A kulcs tehát a magyar-svéd politikai párbeszéd" – emelte ki.

Tavaly szeptemberben egy dokumentumfilmre hivatkozva indokolta a kormány, hogy késlekedik a ratifikálással. Laphírek szerint az is indokul szolgálhatott, hogy az elhúzódó döntéssel próbálta Magyarország elérni, hogy megérkezzenek a várt uniós források. 

(Kiemelt kép forrása: Wojtek RADWANSKI / AFP)