Spórol az egyház
Csak az idén hétmillió euróval csökkenhet az osztrák katolikus egyház bevétele, mivel egyre nő a kilépők száma. A jelenség nem új, ám az idei rekordév lesz: az első negyedévben 42 százalékkal – jó 30 ezerrel – többen fejezték így ki csalódottságukat. Ha a tendencia folytatódik, az év végéig 80 ezer kilépővel kell számolni. De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy egyes felmérések szerint jó egy millióan fontolgatnak hasonló lépést.
A súlyos érvágás takarékoskodásra kényszerít. Élen jár a bécsi érsekség, amely tucatnyi munkatársát bocsátja el, és a kisebb parókiákon is igyekeznek lefaragni a költségeket. Ausztriában ugyanis nem jár állami támogatás az egyházaknak: a hívek kötelező tagdíja – az éves jövedelem 1,1 százaléka – jelenti a fedezetet. Az egyházi intézményeket az adott tevékenységi körre érvényes (oktatási, egészségügyi) költségvetési rubrikába sorolják, s onnan kapják a kategóriának megfelelő költségvetési támogatást. Valamelyes segítség időnként adódik: a legújabb reform például az adóalapból levonható összeget az eddigi 100 euróról 200-ra emelte.
A fiatalabbaknak a kötelező „tagsági díj”-fizetés sem tetszik. Kifogásolják, hogy ezért a hozzájárulásért semmilyen látható ellenszolgáltatáshoz nem jutnak. Ám az igazi ok, s ez minden nemzedékre vonatkozik, a csalódottság, nem kizárólag a papok enyhén szólva nem megfelelő viselkedése, az egyre gyakrabban kipattanó botrányos ügyek miatt. A keserűséget pedig fokozza, hogy az egyház, az ausztriai és a Vatikán egyaránt annyi éven, évtizeden át eltussolta ezeket az ügyeket.
Ausztriában precízen nyomon követhető, mi okozza – és mikor – a katolikus hívők fogyatkozását. 1982-ben 30 ezer hívőt ijesztett meg a kötelező egyházi adó számítógépes nyilvántartása; 1995-ben 40 ezren léptek ki Hermann Groër érsek pedofil hajlamának leleplezésekor, vagy inkább az ügy évtizedes eltussolását megunva. Két évvel később, a St.Pölten-i papi szemináriumban kirobbant gyerekpornó-botrány felelősének tartott Kurt Krenn püspök ügyében a Vatikán már gyorsabban döntött, mégis 52 ezren vették zokon a titkolózást, a problémák elkendőzésének álszent kísérletét. És persze egyre többeket irritál az egyház makacs ragaszkodása az idejétmúlt beidegződésekhez, amelyek miatt „reformmozgalom” is indult. Sokan azonban nem látnak lehetőséget a megújulásra, már csak azért is, mert a Vatikán láthatóan nem partner az ilyen törekvésekben. Az osztrákok nem vevők a szerintük idejétmúlt vallási beidegződésekre, ezt jelzi, hogy a Keresztények nevű párt képviselőjeként igen konzervatív jelszavakkal induló elnökjelölt, Rudolf Gehring mindössze 5,4 százalékot kapott.
Az egyház anyagi gondjai sem számítanak újdonságnak. Nem mondható, hogy nincsenek kezdeményezések a bevételek forrásainak növelésére, avagy az egyház népszerűsítésére. Utóbbira azért is szükség van, mert a papi hivatást választók száma szintén drámaian csökken. Az egyház nyitottságát bizonyítandó, évente megrendezik a programokkal dúsított templomok hosszú éjszakáját. A gyönyörű kolostorok legtöbbje ma már idegenforgalmi létesítményként is működik, részvételi díj fejében társasutazásokat szervez: a magányra vágyók néhány napra – hétre maguk is bevonulhatnak a szerzetesek közé. A legfontosabb azonban a gyermekek zaklatásával kapcsolatos zavaros ügyek feltárása lenne, az, hogy valamelyes gyógyírt keressenek az egykori áldozatok fájdalmára. Ennek fontosságát az osztrák főpapok felismerték, és van már kinevezett felelőse, ombudsmanja is feladatnak.
