Az omikron árnyékában sem kell lemondanunk a síelésről

Összegyűjtöttük, a környező országokban milyen feltételek mellett síelhetnek a magyarok idén. 

2021. december 27., 08:59

Szerző:

Bár a Covid-járvány még messze nem ért véget és most már nyakunkon az omikron is, az oltásoknak köszönhetően valamivel szabadabban utazhatunk, mint tavaly ilyenkor. Az aktuális járványügyi intézkedések betartása mellett, a távolságtartásra és a maszkhordásra figyelve kis szerencsével akár síelni is elmehetünk idén télen. De hova utazhatunk, és milyen szabályozások várnak ott ránk? Összegyűjtöttük, a magyarok kedvenc síterepei közül melyik országban milyen feltételek mellett élvezhetjük a telet.

Szlovákia

Az egyik legkönnyebben elérhető síterepeket biztosító szomszédos országban jelenleg szükségállapotot rendeltek el, amelynek következtében várhatóan január 9-ig minden nap 20.00 órától másnap 05.00 óráig kijárási tilalmat léptettek életbe. A szabályozás az oltottakra és az oltatlanokra egyaránt vonatkozik. Ez azonban ne szegje kedvünket:

december 10-től a beoltottak és koronavírus-fertőzésen átesettek számára kinyitottak a sípályák és felvonók; a hotelek pedig december 25-től fogadhatnak vendégeket.

A szállások csak oltottakat vagy betegségből felépülteket fogadnak, akiknek még egy negatív tesztet is be kell mutatniuk megérkezéskor. A teljesen beoltott személyek egyébként továbbra is teszt- és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be az ország területére, de az előzetes regisztrációt nekik is ki kell tölteni. Jó hír a keleti vakcinákkal oltott magyarok számára, hogy Szlovákia és Magyarország a kölcsönös megállapodás értelmében elfogadja a másik országban használt oltóanyagokat, így Szputnyikkal, vagy Sinopharmmal is gond nélkül átléphetjük a határt és igénybe vehetjük a különböző szolgáltatásokat. Aki viszont nincs beoltva, annak a határátlépést követően minden esetben kötelezően tíz napos karanténba kell vonulnia és egy PCR-tesztelésen részt vennie. 

Ausztria

Ausztria az utóbbi időben szinte minden téren szigorította a járványügyi szabályokat, de azért nem kell teljesen lemondanunk az osztrák síterepekről. Kellő utánajárással és az EMA által elfogadott vakcinákkal ebben a szezonban már könnyedén látogathatjuk kedvenc pályáinkat. December 20-tól karanténmentesen csak azok léphetnek be az országba, akik rendelkeznek két vagy három oltásról szóló oltási igazolással, vagy 180 napnál nem régebbi gyógyultsági igazolással és 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel. Az oltatlanokra a szlovák modellhez hasonlóan a belépést követően itt is tíz napos karantén vár. Nehezíti azonban a belépést, hogy a Jannsen vakcinájával való oltottságot igazoló uniós Covid-igazolvány csak január 3-ig lesz érvényes, a Szputnyik V oltóanyagát pedig semmilyen körülmények között nem ismerik el. December 12-től az oltottak és a betegségből felgyógyultak számára nyitva tartanak az üzletek, a szolgáltatói szektor és a szállások, azonban minden zárt térben kötelező az FFP2 maszk viselése. A sípályák is nyitva vannak, de a felvonókat ugyancsak a „2G” igazolásával (oltottság és gyógyultság) lehet igénybe venni, FFP2 maszk viselése a felvonókon kötelező. 

Szlovénia

Szintén remek opció azoknak, akik vágynak a síelés élményére, de keleti vakcinával vannak beoltva, ugyanis Szlovénia szintén elfogadja a Magyarországon alkalmazott oltóanyagokat. Bár itt kisebb, de hangulatos síterepeket találunk, egy könnyed hosszú hétvégére tökéletes célpont lehet Szlovénia. A magyar oltási igazolvánnyal és az uniós Covid-igazolvánnyal rendelkezők korlátozások és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be az ország területére, azonban fontos tudni, hogy a szolgáltatásokat és a közösségi közlekedést is csak ezek a személyek vehetik igénybe. A karanténmentes határátlépéshez egyébként egy egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredmény, vagy egy 48 óránál nem régebbi, hivatalos tesztállomáson készített negatív antigén gyorsteszt-eredmény is elég lehet. Fontos tudni, hogy Szlovéniában a szórakozóhelyek jelenleg nem tartanak nyitva, és november 8-ától átmenetileg tilos a gyülekezés. Minden más csak védettségi igazolvánnyal vehető igénybe, illetve a zárt tereken és a sífelvonókon kötelező az orvosi, vagy FFP2 maszk használata. A szezon eddigi tapasztalatai alapján a szabályokat a síterepeken nem ellenőrzik szigorúan, és a megfelelő védettség igazolásával szinte felhőtlenül síelhetünk. 

Olaszország

Sokaknak mentsvár lehet Olaszország, hiszen az osztrákhoz nagyon hasonló hangulatú és minőségű síterepeken csúszhatunk, viszont megengedőbb belépési feltételeknek kell eleget tennünk. Ettől függetlenül január 31-ig a Magyarországról Green Pass birtokában belépőket is tesztkötelezettség terheli. Akik az EMA által elfogadott vagy az olasz hatóság által elismert oltóanyagokkal (Comirnaty-Pfizer, Moderna-Spikevax, Vaxzevria-AstraZeneca, Janssen-Johnson&Johnson) vannak beoltva, azok értelemszerűen szabadon átléphetik a határt, de azoknak sem kell csüggedniük, akik keleti vakcinát kaptak.

Olaszország ugyanis egyedi módon elismeri azt a Green Passt is, amely igazolja, hogy birtokosa az EMA által nem engedélyezett vakcinával végzett elsődleges oltási ciklus után harmadikként felvett egy EMA által engedélyezett m-RNS-vakcinát.

Fontos tudni azonban, hogy még a teljes oltási cikluson átesettek is csak negatív teszt felmutatásával léphetnek be az országa, oltatlan személyek ennek birtokában is öt napos karanténra kötelezettek. 2021. december 6. és 2022. január 15 között kizárólag a beoltott és a gyógyultságukat igazolni tudó személyek jogosultak a vendéglátóipari egységek belső helyiségeinek használatára és a színházak, mozik, kulturális rendezvények, konferenciák, sportesemények látogatására. Ugyanez vonatkozik a síterepekre, ahol ezen felül a zárt terekhez hasonlóan a felvonókon is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.

Franciaország

Sok magyar a különlegesen gyönyörű és nagyszabású francia síterepek szerelmese, így az ehhez kapcsolódó tudnivalókat sem hagyhattuk ki a listánkból. A megfelelő oltottság igazolásával karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni az országba, tehát a Pfizert, Modernát, Jannsent és AstraZenecát kapott emberek a határátlépésre és a szolgáltatások igénybevételére is jogosultak. Jó hír a kínai vakcinával oltottak számára, hogy két adag Sinopharm után egy harmadikként beadott mRNS vakcina is elegendő Franciaországban. A Szputnyikosokra Olaszországgal ellentétben ez sajnos nem vonatkozik. Figyeljünk arra, hogy Franciaországban a vakcinánk típusától és az oltásunk időpontjától függően különbözően meghatározott időpontig az emlékeztető oltás beadását is igazolnunk kell. A síszezon itt egyébként már elkezdődött, de december 4. óta a síterepeken is csak érvényes oltási igazolvánnyal csúszkálhatunk. Az összes síliften és beszállás előtt a sorban mindenkinek kötelező a maszk használata 11 év felett. A maszk típusa is előírt: sebészmaszk vagy 1-es kategóriájú (AFNOR SPEC S76-001) maszk megengedett. 

(Kiemelt kép: shutterstock.com)