Sarkozynek mennie kell?

A szocialisták favoritja, aki a „normális” elnök jelszavával kampányolt, jól ráérzett az általános közhangulatra: a pökhendi és hiperaktív Sarkozy ötéves félsikerű kormányzása, a gazdasági válság hullámvasútja után a franciák a kiszámíthatóságra és a biztonságra szavaznak a következő két hétben. A politikai elemzők többsége egyetért abban, hogy a hátralévő két hétben már csak a csoda, vagy egy előre nem látható váratlan esemény fordíthatja a leköszönő elnök javára a választói hangulatot. A jobboldali tábor hinni szeretne Sarkozynek, aki a hét utolsó napjáig azzal bíztatta őket, hogy „még semmi nem dőlt el”.

A közvélemény-kutatások adatai ezt a bizakodást nem támasztják alá. A hétvégi kampánycsend előtt közzétett hét legfrissebb felmérésből ötben Hollande már az első fordulót is kényelmesen megnyeri, 3,5:0,5 százalékpontos különbséggel utasítja maga mögé ellenfelét, a másik kettőben a jobb és baloldali rivális azonos eredménnyel (a szavazatok 27-27 százaléka), holtversenyben osztozik a tízfős mezőny első helyén. Egyikük helyezését sem veszélyeztetik az utánuk jövők, a harmadik helyért vetélkedő szélsőjobboldali Marine Le Pen és a radikális baloldalt képviselő Jean-Luc Mélenchon legjobb eredménye (a szavazatok 16, illetve 13,5 százaléka) is legalább 10 ponttal kevesebb, mint a lehetséges második helyezetté. Az tehát nem kétséges, hogy a május 6-i döntőt Sarkozy és Hollande vívja meg. Az arányok talán még némileg módosulhatnak, de Hollande mind a hét legutóbbi felmérésben jelentős különbséggel (a szavazatok 10, illetve 8 százaléka), 55:45, illetve 54:46 arányban győzi le Sarkozyt.

Hollande kampánystábjában érthető optimizmus uralkodik, körükben általános a vélemény, hogy a baloldal favoritjától már nem lehet elvenni a győzelmet, egyszerűen azért, mert a franciák többsége szemében a változás reményét testesíti meg minden idők legnépszerűtlenebb elnökével szemben, akinek népszerűségi mutatója – 36 százalék – negatív rekordot állított be. Maga a szocialista elnökjelölt egyelőre óvja táborát az elbizakodottságtól, közvetve sokszor utalt a baloldal máig kiheverhetetlen traumájára, a 2002-es elnökválasztás első fordulójára, amelyben, minden előrejelzést meghazudtolva, a szélsőjobboldal esélytelennek ítélt kandidátusa, Jean-Marie Le Pen töredéknyi szavazatkülönbséggel elütötte a második helytől a Szocialista Párt elnökjelöltjét, Lionel Jospint, aki így elesett a döntőbe jutástól. Hollande kampánygyűlésein többször figyelmeztette híveit, nem a közvélemény-kutatásokat kell megnyerni, hanem a választásokat. Múlt vasárnap, a kelet-párizsi Vincennes kastély eszplanádján tartott százezres nagygyűlésen elhangzott beszédében fogalmazta meg első ízben kijelentő módban: „Semmi sem állíthat meg bennünket!”

Választási esélylatolgatás

Pártbeli elemzők mindazonáltal több tényezővel számolnak, amely módosíthatja, de minimum megzavarhatja a szocialista elnökaspiráns kényelmes célbaérését a második fordulóban. Ha Sarkozy az első fordulóban jelentős különbséggel kerül az élre, az visszaadhatja a győzelem reményét a vesztésre álló jobboldalnak, s ez növelheti a konzervatív szavazók hajlandóságát a májusi voksolásban való részvételre.

Sarkozy esélyeit növelné az is, ha a centrista Modem párt elnöke, Francois Bayrou a két forduló közötti intervallumban egyértelműen arra ösztönözné híveit, hogy a második fordulóban sorakozzanak fel a jobboldali elnök mögött. Bayrou, aki pár héttel ezelőtt még a lehetséges harmadik befutónak tűnt, s ebben az esetben ő lehetett volna a mérleg nyelve a két politikai tábor között, időközben az ötödik helyre csúszott le, s a felmérések tanúsága szerint szavazótáborában jelentősen csökkent is a választási hajlandóság. Ugyancsak Sarkozy malmára hajthatja a vizet, ha a szélsőjobboldali FN támogatói közül a most érzékelhetőnél jóval többen hajlandók szavazatukkal támogatni a második fordulóban.

Jean-Luc Mélenchon, a balodali térfél legszélén elhelyezkedő Baloldali Front elnöke, a nagy ismeretlen, aki pár hét alatt, megelepetésszerűen emelkedett ki a mezőnyből. A karakteres kommunista politikus párizsi és vidéki kampánygyűlésein vörös zászlót lengető lelkes tízezrek éljenzik meg a szónok által megfogalmazott klasszikus baloldali követeléseket, amelyek rálicitálnak Hollande legdemagógabb különadó-öteleteire is. A szocialisták félelmei szerint Mélenchon szereplése megriaszthatja a centristákat, holott az ő szavazatukra Hollande-nak szüksége lesz május 6-án. Végül pedig megjósolhatatlan, milyen hatást gyakorol a baloldali szavazókra, ha a két forduló közti tv-párbajban Sarkozy érvelése tűnik meggyőzőbbnek a bizonytalan választók szemében.

Mindkét forduló sötét lova a távolmaradók aránya. Valamennyi előrejelzés azt valószínűsíti, hogy a 45 millió választásra jogosult francia 25-30 százaléka negligálni fogja mindkét fordulót, s ez inkább a jobboldalnak kedvez.

Április 15-én, egy héttel el az első forduló előtt, közel egy időben, két különböző párizsi helyszínen látványos seregszemlét tartott a küszöbön álló nagy ütközet két „vezénylő tábornoka”, mintegy a választási küzdelem első csatájának főpróbájaként.

A második mandátumáért ringbe szálló Sarkozy a Concorde-térre hívta a „csendes többséget”, oda, ahol 2007-ben, az elnökválasztás második fordulójának éjszakáján győzelmét ünnepelte. A nagygyűlésén megjelent mintegy százezeres tömeg előtt Sarkozy lelkesítőnek szánt, lírai hangvételű beszédet mondott, hangoztatva, hogy a jobboldalnak” nincs félnivalója, a baloldal nem fog győzni”. Befejezésül arra kérte a franciákat, segítsék őt a küzdelemben. Francois Hollande a Vincennes-i kastély előtt összegyűlt ugyancsak százezres hallgatóság előtt a szavazásra való mozgósítás jelentőségét emelte ki, nyomatékkal szólt arról, hogy a baloldal győzelmét az első fordulóban való tömeges részvétel biztosíthatja, s ehhez „le kell küzdeni a távolmaradást tápláló fatalizmus, belenyugvás és lemondás szellemét”.

Az első forduló exitpoljait és első részeredményeit vasárnap 20 órától hozzák nyilvánosságra.

Kapcsolódó cikkünk: