Sárközy pártját átnevezték
Jóváhagyta a párttagság a legnagyobb francia ellenzéki párt névváltoztatását. A Nicolas Sarkozy volt államfő által vezetett Népi Mozgalom Uniója (UMP) mostantól a Köztársaságiak nevet viseli – jelentette be péntek este a pártvezetés. A névváltoztatási szándékot a kormányzó szocialisták és baloldali szervezetek arra hivatkozva megtámadták a bíráságon- tájékoztatott az MTI.
Az új elnevezést a tagok 83 százaléka hagyta jóvá a csütörtökön és pénteken elektronikus úton rendezett szavazáson. Az UMP-nek 213 ezer tagja van.
„A Köztársaságiak nemcsak egy új párt neve. Hanem mindazok kiáltása az összefogásért, akik fájdalmasan tapasztalják, hogy a köztársaság napról napra hátrál, és mindazoké, akik határozottan ellenzik ezt a megfutamodást ” – írta Sarkozy pártja új internetes oldalán a szombati pártkongresszus előestéjén.
„A Köztársaságiak azok neve, akik mindig is jobban szerették a szabadságot minden függőségi formánál, és akik mindig az egyetemes dolgok iránti nyitást választják a közösségi bezárkózás helyett” – tette hozzá.
Az UMP 2002-ben több jobbközép pártból jött létre Jacques Chirac akkori elnök vezetése alatt. Eleinte egy rövid ideig az Unió az Elnöki Többségért nevet viselte a párt. A Köztársaságiak nevet, amelyet Sarkozy javasolt a 2017-es elnökválasztás előkészületeként, hivatalosan szombattól viseli a legnagyobb ellenzéki párt.
A névváltoztatási szándékot a kormányzó szocialisták és baloldali szervezetek arra hivatkozva megtámadták a bíráságon, hogy a köztársaság eszméjét nem sajátíthatja ki a jobboldal, mert az közös érték. A bíróság azonban elutasította a keresetet.
A 2012-es elnökválasztás vereségét követően Sarkozy visszavonult a politikai élettől, pártja azonban belső csatározásoktól és pénzügyi botrányoktól volt hangos. Tavaly Jean-Francois Copé akkori UMP-elnök és Catherine Vautrin volt pénztárnok ellen eljárás indult hivatali bizalommal való visszaélés gyanúja miatt, Sarkozyt pedig 2012-es elnökválasztási kampányának túlköltekezése miatt hallgatták ki.
A volt államfő tavaly novemberben tért vissza az UMP élére, s a pártvezetői posztot a 2017-es elnökjelöltség első állomásának tekinti. Ennek érdekében a névváltoztatáson kívül a párt státuszának reformját és a vezetői testületek teljes megújítását is kezdeményezte. Mindezek szellemében a szombati pártkongresszust a jobboldali párt az „újralapításának” szenteli.
(Forrás: MTI)