Sarkozy a másik Európára mosolyog

Az EU-elnökség tisztének betöltését Nicolas Sarkozy méltán tekinti látványos politikai pályafutása kiemelkedő eseményének. Erre a szerepre hosszú hónapok óta készült. Természetesen az sem kerülte el a figyelmét, hogy 2008 végéig az amerikai adminisztráció működése – a novemberi választások miatt – lényegében megbénul. „Sarko” tehát átmenetileg akár „a világ ura” is lehetne. Ő legalábbis már annak képzeli magát.

Elnöksége azonban aligha lesz diadalmenet. Új kihívásokkal kell szembesülnie nap nap után. Meg kell akadályoznia sürgősen, hogy az „ír incidens” válsággá dagadhasson, beláthatatlan következményekkel az unió jövőjére nézve. A francia mandátum alatt ismét felvetődhet a többsebességű Európa létrehozásának kérdése, amely évtizedek óta megosztja a közösség tagjait.

Kényes témák

Ám Nicolas Sarkozy számára jelenleg nincs fontosabb kérdés az általa már 2007-ben javasolt mediterrán unió tervének megvalósításánál. Köztudomású, hogy eredeti formájában ez a terv – a Földközi-tengerrel határos országok társulása – egyszer már meghiúsult. Egyrészt az érdekelt „déli” államok többsége politikai vagy más okok miatt nem támogatta a francia kezdeményezést, miközben az Európai Unió más tagjai – élükön Németországgal – sem tanúsítanak különösebb rokonszenvet az ötlet iránt. Sőt, több közép- és kelet-európai országban egyenesen attól tartanak, hogy az új unió létrejötte számukra inkább káros volna, mint hasznos.

Nicolas Sarkozy remek érzékkel és gyorsan alkalmazkodik a helyzet mindenkori alakulásához. Lényegében ez történt a hónapokon keresztül beharangozott „új unió” esetében is. Új nevet kapott a francia terv – ezentúl az Unió a Mediterrán Térségért lesz az elnevezése –, és július 13-án, a francia nemzeti ünnep előestéjén látványos párizsi „csúcstalálkozót” rendeznek.

Ám a tárgyalások csupán a gazdasági, a biztonsági és a környezetvédelmi együttműködés fejlesztésére korlátozodnak, és nem szerepelnek a napirenden olyan kényes politikai problémák, mint például az arab országok Izraellel való viszonyának normalizálása. (Ami persze nem jelenti azt, hogy a kulisszák mögötti, két- vagy többoldalú megbeszéléseken a vendéglátó francia elnök és legközelebbi tanácsadói közvetítésével ne eshetne másról is szó.) Nem véletlen, hogy Nicolas Sarkozy köztársasági elnöki minőségében Izraelben tett első hivatalos látogatása – jól időzítve – éppen e hét elején, június 22. és 24. között zajlott le.

A fentiekből következően július közepéig tehát Párizs részéről mindinkább a Földközi-tenger térségével öszszefüggő problémákról fogunk hallani. Ez azonban nem zárja ki a sokoldalú, bár időnként elég nehezen követhető francia kül- és biztonságpolitika érdeklődését a kifejezetten európai és transzatlanti ügyek iránt is. Amelyek pedig – a sokasodó jelek szerint – élénk vitákat provokálnak majd, beleértve az egyébként Sarkozyt támogató köröket is.

Így járt a két héttel ezelőtt közzétett új Fehér Könyv is, amely 1994 óta először hirdet meg új védelmi politikát. A katonai Fehér Könyvet bemutató Nicolas Sarkozy szerint egy karcsúbb, mozgékonyabb és jobb technikai felszereltségű haderő fogja alkalmassá tenni Franciaországot arra, hogy szembenézzen a modern idők fenyegetéseivel, különösképpen a terrorizmussal.

Idáig rendben is volna. A viták valójában nem a hadsereg tényleg szükséges reformját, illetve modernizálását firtatják, hanem főleg a NATO-val fennálló kapcsolatok „megújítását”. Noha Franciaország „független szövetséges” kíván maradni, és nukleáris csapásmérő eréjét szigorú nemzeti felügyelet alatt tartaná, ortodox gaulle-ista körökben mégis aggódnak, amiért Sarkozy gyakorlati kérdésekben túlságosan engedékeny az amerikaiakkal szemben.

Ezt Alain Juppé volt miniszterelnök – jelenleg bordeaux-i polgármester – fejtette ki a napokban. Egy párizsi értekezleten tett nyilatkozata különösen figyelmet érdemel, mivel a volt kormányfő a francia külpolitikát elemző diplomáciai Fehér Könyv befejezésén dolgozik, amelynek megjelenése a közeli hetekben várható.

Alain Juppé szerint a NATO-hoz fűződő viszony felülvizsgálata mellett Franciaországnak hasonló figyelmet kellene fordítania az európai haderő létrehozására. Nicolas Sarkozy több ezer tiszt előtt tartott beszédében biztosította őket, hogy az EU-ban elnöksége idején megteszi a megfelelő lépéseket az európai védelmi politika újragondolása érdekében, sürgetvén egy 60 ezer fős európai haderő felállítását. Megbízható részletek nem ismertek a felkérendő résztvevőket illetően, mindössze annyi szivárgott ki a tervről, hogy az egykori Varsói Szerződés tagállamai közül Lengyelország részvételére számítanak. Az ok: a lengyelek a németekkel és a franciákkal együtt az úgynevezett „weimari háromszög” keretében már próbálkoztak – igaz, jórészt sikertelenül – összehangolni katonai együttműködésüket.

Keveset hallottunk viszont arról, mennyire lehetséges az általában kedvezőtlen gazdasági és szociális helyzet közepette az EU-tagországok hadügyi költségvetésének jelentős mértékű emelése, nem utolsósorban a volt kommunista államok többségében, ahol a fegyveres erők enyhén szólva is „lestrapált” állapotban vannak.

Értik egymást

Egybehangzó értesüléseim szerint a francia elnökség idején Nicolas Sarkozy a korábbinál szorosabb kapcsolatokat szeretne kiépíteni a „másik” Európával. Annál is inkább, mivel a jelek szerint a mediterrán térséggel kapcsolatos merész elképzeléseinek megvalósítása akadályokba ütközik. Más a helyzet a volt kommunista országokkal, ahol az uralmon lévő kormányok, de az ellenzékek is – igaz, ők más okokból – általában kedvezően reagálnak a Párizsból érkező „pozitív” jelzésekre. Ezek szerint Nicolas Sarkozy valóban új alapokra akarja helyezni a kapcsolatokat Franciaország és a térség államai között, tekintet nélkül az érdekelt országok belpolitikai helyzetére.

Az Élysée-palota jelenlegi lakója nem politikai hovatartozásuk alapján választja ki tárgyalópartnereit. Ebből a szempontból tehát Magyarország szerencsés helyzetben van: az egymást kölcsönösen nagyra becsülő Sarkozy és Gyurcsány sok kérdésről azonosan vélekedik. Ez pedig végső fokon az év végéig tartó francia EU-elnökség idején – amikor a szokásosnál is gyakoribb a személyes kapcsolattartás a tagállamok felelős vezetői és a soros EU-elnök között – rendkívül hasznos lehet Magyarország számára.