Salvini újabb tévedése – Emilia-Romagnát megtartotta a baloldal
A Matteo Salvini által irányított Liga a kezdetben észak-olasz szeparatista törekvéseket megfogalmazó mozgalomból – eredeti nevük Északi Liga volt – idővel országos befolyású politikai erővé vált. Mégpedig a Silvio Berlusconi vezette, hozzá képest igencsak mérsékelt jobboldalinak minősíthető Hajrá, Itália! mozgalomtól jobbra, erős idegenellenességgel, a migránsokkal szembeni embertelen fellépéssel, Brüsszel iránt gyűlöletettel megspékelve. Tőle jobbra már csak a fasiszta örökség letéteményesének számító Olasz Testvérek nevű tömörülés található. Az előző választáson az Öt Csillag tarolt, és a Liga mintegy feleakkora támogatottságot tudott felmutatni. A közös kormányzás alatt azonban az erőviszonyok fokozatosan megfordultak, és a közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a Liga mögött immár kétszer annyian álltak, mint az M5S mögött. Salvini úgy gondolta, hogy akkor most már nem az Öt Csillagnak kellene adnia a miniszterelnököt, hanem a Ligának – például őt. Ezért mondta fel a koalíciót: választásokat akart, mert jó győzelmi esélyeket látott.
Az Öt Csillagnak és a Demokrata Pártnak azonban elég képviselője maradt ahhoz, hogy közös kormányt alakítson – és a két párt ki is használta a lehetőséget, a választások kiírására így nem volt szükség. Salvini hoppon maradt. A balul elsült kormányváltási kísérlet kudarca után a Liga-vezér úgy érezhette, hogy csatát vesztett ugyan, de csillagos ellenfelei csak ideiglenesen örülhetnek, mert a közvélemény szemében végleg lejáratták magukat, elvégre eliszkoltak a megmérettetés elől, és a korábbi helyzetben kialakult parlamenti erőviszonyokra építve tudták csak megőrizni kormányzati pozíciójukat.
Salvininek most az a stratégiája, hogy ha egymás után aratja a győzelmeket a tartományi választásokon, akkor előbb-utóbb országos szinten is tarthatatlanná válik a kormánykoalíció helyzete. A tartományi sikerek egy ideig érkeztek is – legutóbb tavaly októberben Umbriában –, de most elakadt a szekér.
Két olyan tartományban volt erőpróba, ahol a Ligának egyébként is nehezen terem babér. Az északi Emilia-Romagna emberemlékezet óta balra húzott, a déli Calabriában pedig a jobboldalt nem a (korábbi nevén Északi) Liga, hanem a Hajrá, Itália! jelenti. Salvini azonban hatalmas elánnal kampányolt Emilia-Romagnában, sorskérdésnek állította be, hogy mi lesz a tartományi választás kimenetele, és a vége felé talán már maga is elhitte a jobbra húzó elemző intézetek jóslatait, hogy a bolognai székhelyű vörös tartomány el fog esni. Nem így történt. A baloldal által a tartományi elnöki tisztségre jelölt Stefano Bonaccini a voksok több mint 51 százalékát szerezte meg, míg a Liga jelöltje, Lucia Borgonzoni 43,7 százalékot szerzett.
Calabriában ugyan jobboldali győzelem született – a Hajrá, Itália! jelöltje, az ügyvéd Jole Santelli 55 százalék fölött teljesített a 20 százalékponttal lemaradó baloldali jelölttel, Pippo Callipóval szemben –, de a Liga, amely most indult először calabriai helyhatósági választáson, csupán valamivel 12 százalék fölött szerepelt. Ezzel a Liga jócskán elmaradt a tavalyi európai parlamenti választásokon szerzett 22 százaléktól.
Az Öt Csillag Mozgalom Emilia-Romagnában 3 százalékra zuhant, Calabriában pedig 10 százaléknál kevesebbet kapott – abban a Calabriában, ahol előzőleg a legtöbben részesültek a mozgalom kezdeményezésére a szegénység felszámolására bevezetett állampolgári alapjövedelemben.
A két tartományi választás tehát azt mutatja: az Öt Csillag Mozgalom valóban elásta magát a közvélemény szemében, de ebből a Liga nem tud annyira profitálni, hogy áttörést érjen el, megszilárdult viszont a balközép Demokrata Párt helyzete. Van az olasz választóknak egy jelentős csoportja, amely hideglelést kap Salvini idegengyűlölő populista retorikájától, Berlusconit jó szívvel már nem tudja komolyan venni – és azokat sem igazán, akik körülötte tüsténkednek, például Antonio Tajanit, a Hajrá! alelnökét, az Európai Parlament volt elnökét. Az Öt Csillagból pedig már kiábrándult, ha korábban mutatott is iránta némi érdeklődést. Ezeknek az embereknek egy része ha egyáltalán elmegy szavazni, körbetekint, és jobb híján a Demokrata Pártot találja viszonylag a legelfogadhatóbb választásnak.
Kulcskérdés persze, hogy végül is hányan szavaznak ebből a körből, amelyet mozgósítani lehet Salvini ellen. Ami azt illeti, Emilia-Romagna nagyon világos tanulsággal szolgált. Az umbriai tartományi választás kimenete egyfajta vészcsengő volt a baloldali demokraták számára. Megalakították a vicces elnevezésű Heringek mozgalmát, amely figyelemfelkeltő performance-szal jelentkezett előbb Bolognában, majd másutt is, és amely kifejezetten Salvini megállítása érdekében agitált. Az újszerű eszközök, a fiatalos lendület eredményesnek bizonyult: Emilia-Romagnában 67 százalékos – az előző választáshoz képest csaknem kétszeres – részvétel mellett győzött a demokrata jelölt.
Salvini tehát kénytelen továbbra is takaréklángon tartani ambícóit, és azt hangoztatja, hogy ellenfelei, akiknek egyetlen célja az ő távol tartása a hatalomtól, csak némi időt nyertek. Hogy igaza van-e, hamarosan elválik: május–júniusban további hat tartományban lesz választás, utána pedig Róma és Milánó főpolgármesteri széke a tét.
Az M5S erőteljes gyengülését a demokraták közben igyekeznek úgy értelmezni, hogy Olaszország „visszatért a kétpólusú, bal-jobb politikához” – legalábbis ezt hangoztatta főtitkáruk, Nicola Zingaretti. Várható, hogy a demokraták a római kormányon belül növelni akarják a befolyásukat a talajt vesztett M5S kárára, amelynek az elnöke, Luigi Di Maio be is jelentette lemondását a párt élén betöltött tisztségéről. Sokak szerint az már nem is kérdéses, hogy hamarosan kihunynak az alternatív elitellenes mozgalomként indult, de aztán előbb az szélsőjobbal, majd a baloldallal összeállt Öt Csillag fényei, hanem az az igazi kérdés, hogy a mezőny ilyetén letisztulásából tud-e hasznot húzni a Demokrata Párt, vagy pedig az M5S – a mostani közös kormányzás okán – magával rántja a mélybe a baloldalt is. Ez utóbbi esetben Salvini szabadon menetelhet majd Rómába.
