Rosszabb hely lett a világ

Jelentette be az ENSZ főtitkár.

2022. január 21., 12:04

Szerző:

A koronavírus-járvány, az éghajlatváltozás és a világszerte fellángoló válságok miatt a világ ma rosszabb hely, mint öt évvel ezelőtt – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár helyi idő szerint csütörtökön.

A főtitkár az AP hírügynökségnek adott interjújában önmagát közvetítőként és hídépítőként jellemezte, kiemelve, hogy főtitkárként nincs tényleges hatalma, de minden erejével azon van, hogy közvetítsen a konfliktusokban és egyezségeket hozzon tető alá.

Az MTI szerint példaként említette a héten zajlott telefonos egyeztetéseit több afrikai diplomatával és politikussal, köztük Uhuru Kenyatta kenyai elnökkel és Abij Ahmed etiópiai miniszterelnökkel a tigréi konfliktus ügyében. Elmondta, hogy igyekszik kapcsolatba lépni Mali katonai vezetőivel is, hogy segítse az átmenetet a civil kormányzás felé.

Kiemelte, hogy bár a világszervezet Biztonsági Tanácsának több jogköre van a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, beleértve a szankciók kivetésének a jogát is, a testület öt, vétójoggal bíró tagja között nem mindig van egyetértés.

Oroszország és Kína rendszerint nem osztja Nagy-Britannia és az Egyesült Államok véleményét alapvető kérdésekben, például az Észak-Koreára kivetendő büntetőintézkedések ügyében sem.

Az ukrán válsággal kapcsolatban Guterres úgy vélekedett, nem valószínű, hogy Oroszország lerohanná Ukrajnát. „Nem hiszem, hogy a fennálló válságnak katonai megoldása lehetne, a rendezés legészszerűbb formája a diplomácia és az elkötelezett párbeszéd” – szögezte le, hozzátéve, hogy egy esetleges invázió katasztrofális következményekkel járna.

Afganisztánra kitérve óva intett a kollektív bűnösség elvétől, hangsúlyozva, hogy nem szabad az afgán népet büntetni a tálib vezetés hibáiért, és a nélkülöző ázsiai országba szánt humanitárius segélyek mielőbbi újraindítását sürgette. A tálibok hatalomátvétele óta a nyugati országok felfüggesztették a segélyek folyósítását, az USA pedig befagyasztotta az afgán központi bank számláit.

Az interjúban a főtitkár kifejezte aggodalmát a koronavírus elleni oltások egyenlőtlen elosztásáért is, kiemelve az afrikai térséget, figyelmeztetett az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére, illetve rámutatott a rendkívül igazságtalan vagyoni egyenlőtlenségekre a világ országai között.

(Kiemelt kép: Antonio Guterres ENSZ-főtitkár sajtótájékoztatón vesz részt Bejrútban december 21-én. Fotó: ANWAR AMRO / AFP)