Rengeteg pénzt és fegyvert ad Kanada Ukrajnának
Paripát nem, az annyira 1900 lenne.
Négyszázmillió dolláros gyorskölcsönnel, továbbá hatmillió dollár értékű hadifelszereléssel segíti ki Ukrajnát Kanada. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn jelentette be a lépést. A kormányfő ezzel is szeretné eltántorítani az oroszokat egy esetleges katonai akciótól.
Trudeau hangsúlyozta, hogy kiáll Ukrajna függetlensége mellett, és szerinte Ukrajna kifejezett kérésére döntöttek a segítség mellett, azzal a szándékkal, hogy késleltessék a „további orosz agressziót” – jelentette a Newsweek.
Kanada régi szövetségese Ukrajnának, és kiáll az ország önállósága területi egysége és függetlensége mellett. Korábban már folyósítottak egy 120 millió dolláros kölcsönt és hadifelszerléseket is.
Az Ukrajnában szolgáló kanadai katonai kiképzőket előző hétvégén evakuálták az országból, hasonlóan az USA és Nagy-Britannia hadseregének tagjaihoz, akik ugyancsak az ukrán katonák kiképzésében segédkeztek.
(Kiemelt kép: Az ukrán védelmi minisztérium sajtószolgálata által 2012. december 22-én készített és közzétett fényképen ukrán katonák egy FGM-148 Javelin amerikai páncéltörő rakétát lőnek ki Donyeck térségében tartott kiképzés során. Fotó:
Handout / Ukrán védelmi minisztérium sajtószolgálata / AFP)