Rekordot dönt az osztrák államadósság
Több mint huszonnégyezer euró adóssága van minden egyes osztráknak – így bontható le az összesen 200 milliárdos állami tartozás, ami új rekord. Ha ez így megy tovább, 2013-ban a teljes költségvetés ugyanannyit költ majd kamatra, mint amennyit az iskolák és egyetemek támogatására.
A vészharangot az osztrák számvevőszék kongatta meg, miután nyilvánosságra kerültek a 2009-es adatok. A felelősöket is megnevezte: a bankmentő csomag és a válság miatt csökkenő adóbevétel tette szükségessé az újabb és újabb hitelek felvételét. Szomorú hír, hogy az állami kezességvállalás is nőtt, a 2008-as 113 milliárdról 125 milliárdra. A kamattörlesztés pedig 2013-ban már 11,4 milliárd eurót tesz ki.
Van más ok is az aggodalomra. A költségvetés primér szaldója tavaly negatív volt, vagyis a bevételek a kiadások alatt maradtak s mindez a kamatszolgálat beszámítása nélkül.
Hogy mit lehetne tenni? A számvevőszék szerint elengedhetetlenek a reformok, hiszen ha már a puszta üzleti tevékenység mérlege is negatív, akkor nagy a baj. A szakemberek pontosan látják, hol lenne elengedhetetlen a szerkezetátalakítás. Az egészségügyben elsősorban az ápolási költségeket tartják túl magasnak, különösen a minőség színvonalához képest. De oktatásra is többet ad ki Ausztria, mint más országok, miközben az eredmény átlagon aluli. A témák ismertek, a megoldási javaslatok a fiókokban, csak éppen a politikai akarat hiányzik – véli a számvevőszék, hozzátéve: nincs meg ugyanis a politikai akarat. Márpedig ha ez nem változik, akkor éppen a jövőt érintő beruházások rövidülnek meg, kevesebb jut kutatásra és oktatásra.
Nem mintha a költségvetési problémák újdonságnak számítanának. A Kreisky-kormány megalakulásának 40. évfordulója alkalmából sugárzott televíziós összeállítás egy 1970-es tévévitát idézett fel. Ebben Kreisky szemrehányást tett ellenfelének, a néppárti Klausnak, amiért jó 9 milliárd schilling adósságot hagy hátra. Ez az összeg szinte nevetséges a későbbi hiányokhoz képest. Maga Kreisky átszámítva mintegy 40 milliárd euró tartozást halmozott fel, Franz Vranitzky 1997-ben 150 milliárdos adóssággal adta át a stafétabotot Wolfgang Schüsselnek, Alfred Gusenbauer a szintén szociáldemokrata Faymannak 176 milliárd eurót örökített – s mint ez most kiderült, mára ez a csillagászati összeg tovább nőtt. Bernhard Felderer, az osztrák államadósság-bizottság elnöke úgy számol, hogy 2013-ra az adósság a bruttó nemzeti össztermék 74 százalékát teszi ki, s ha Ausztria be akarja tartani a maastrichti előírást, a visszakanyarodás a 60 %-os arányig jó tíz évbe is beletelhet. Van ennél is pesszimistább becslés, a management club 22020-ra 88, 2035-re 128 százalékot jósol.