Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2012. június 6., 08:22
Több tízezer Ausztriában élő magyarra számíthat a mozgalom elindítója, azt pedig felmérni is nehéz, hogy összességében hány magyar származású, avagy egyszerűen csak Magyarországért lelkesedő osztrák csatlakozhat a kezdeményezéshez. A feladat nem is olyan bonyolult: ezek a „nagykövetek” magyarországi utazáshoz csinálnak kedvet.
2012. június 6., 06:39
A Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) elnöksége felháborodását és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) óvszereket osztogat a fiataloknak a választási kampányban. A néppárt szerint ebben semmi kivetnivaló nincs.
2012. június 5., 16:04
II. Erzsébet trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából négynapos ünnepséget rendeztek június első hétvégéjén a britek, melynek csúcspontja - kétségkívül – a tegnapi káprázatos flottafelvonulás volt a Temzén. Uralkodó és alattvaló egy tekintetben egyenrangúnak érezhette magát: mindenkire ugyanúgy szakadt az eső. Ám az időjárást leszámítva felejthetetlen látványban és élményben részesülhetett mindenki, aki jelen volt.
2012. június 5., 12:15
Jól sikerült rendezvény, vagy inkább remek parti volt a hivatalos bemutatkozás, persze a Magyar Diákok Egyesületének vezetőit előzőleg is ismerte már mindenki. Tóth Kata és csapata az elnökségben azonban szerette volna, ha a tagok közül is minél többen találkoznak a bécsi partnerekkel – a nagykövetség, a Collegium Hungaricum illetékeseivel, és meghallgatják az új vezetés elképzeléseit a jövőről.
2012. június 5., 11:00
Avagy a nemzeti konzultáció nevű (szín)játék újabb felvonása. A 168 stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Nej György.
2012. június 5., 10:21
A Nevado del Ruiz kolumbiai vulkán hamuja és gázkibocsátása elérte az 1800 méteres magasságot, amely miatt a riasztás megközelítette a vörös fokozatot a vulkán körzetében. A vulkán kitörése 1985-ben 25 ezer emberéletet követelt.
2012. június 4., 20:21
A Balpárt kongresszusán a győztes konzervatívok lelkesen énekelték az Internacionálét. De nem a tőkés rend vereségét ünnepelték a dallal, hanem azt, hogy reformer párttársaik alulmaradtak az elnökválasztáson. Az öt éve az egykori NDK utódpártjából és a nyugati tartományok baloldali szociáldemokratáiból született gyűjtőpárt kezdeti sikerei után erősen visszaeset és belső harcai következtében most válságos helyzetbe került. Változatlanul azon vitatkoznak: járják a maguk útját a politikai paletta balszélén, vagy nyissanak más baloldali pártok felé. Az új vezetés viszonylag súlytalan politikusokból áll, így folytatódnak a belharcok, amelyek akár a pártszakadásig vezethetnek.
2012. június 4., 19:13
A román házelnökök nyílt levélben üzenték meg magyar kollégájuknak, hogy hasznosnak látnák, ha elhalasztaná Maros megyei látogatását.
2012. június 4., 18:32
II. Erzsébet trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából négynapos ünnepséget rendeztek június első hétvégéjén a britek, melynek csúcspontja - kétségkívül – a tegnapi káprázatos flottafelvonulás volt a Temzén. Uralkodó és alattvaló egy tekintetben egyenrangúnak érezhette magát: mindenkire ugyanúgy szakadt az eső. Ám az időjárást leszámítva felejthetetlen látványban és élményben részesülhetett mindenki, aki jelen volt.
2012. június 4., 16:06
Tomislav Nikolić váratlan, de könnyen magyarázható győzelme az elnökválasztáson nagy felfordulást okoz a szerb politikai színtéren, s nem kisebb következményekkel járhat az egész délszláv térségben. BÓDIS GÁBOR helyzetképe.
2012. június 4., 13:00
Újabb utórengések - köztük egy 5,1-es erősségű földlökés - rázták meg vasárnap este az észak-olaszországi Emilia-Romagna régiót, amelyben két nagy erejű, valamint sok száz kisebb földmozgás volt az utóbbi 15 napban.
2012. június 4., 11:26
A dollárvásárlások ellenőrzése, a jelenlegi kormány túlzottnak tartott nemzeti irányultságú politikája, a bizonytalanság és a korrupció – emiatt tiltakoztak az úgynevezett „fazekazók” Buenos Airesben. A város egyes negyedeiben – Recoleta, Barrio Norte és Belgrano – napokon át zengtek a fazekak – számolt be a Latimoport.
2012. június 4., 09:49
Hárman meghaltak, nyolcan pedig megsebesültek, amikor vasárnap hajnalban egy támadó kézigránátot robbantott a bánáti Udvar (Idvor) egyik kávézójában. A b92.net internetes portál információi szerint a szórakozóhelyen 150 ember volt a detonáció pillanatában.
2012. június 4., 07:40
Kaotikus állapotok uralkodtak vasárnap este abban a lagosi negyedben, ahol lezuhant egy belföldi járatban közlekedő nigériai repülőgép - közölték szemtanúk az AFP tudósítójával.