Rálőttek a kabuli repülőtérre tartó egyik német állampolgárra

Németország már több mint 1600 embert evakuált Afganisztánból.

2021. augusztus 20., 15:12

Szerző:

Rálőttek a kabuli repülőtér felé tartó egyik német állampolgárra Afganisztánban, a férfi állapota stabil, nemsokára útnak indítják Németország felé, írja az MTI a német kormányszóvivő pénteki, Berlinben tartott sajtótájékoztatója alapján.

Mindeközben ezen a napon is folytatódott a külföldiek és a nyugati erőkkel együttműködő afgánok kimenekítése az ázsiai országból. Németország már több mint 1600 embert evakuált Afganisztánból a héten, miután a tálibok vasárnap este elfoglalták Kabult. A német védelmi minisztérium pénteken azt közölte, hogy a német hadsereg mostanáig tizenegy járatot indított, és továbbiakat tervez a térségbe küldeni.

Eberhard Zorn tábornok, a német hadsereg főparancsnoka elmondta, hogy szombaton két helikoptert küldenek a további evakuálásokra, ám leszögezte, hogy ezek csak Kabulban és környékén tudnak műveletek végrehajtani, más városokban nem.

(Kiemelt kép: A német légierő Airbus A400M szállítórepülőgépe felszáll a Hannover közelében fekvő wunstorfi légitámaszpontról 2021. augusztus 16-án. A német hadsereg el akarja kezdeni a német állampolgárok, helyi segítőik és családtagjaik kimenekítését Kabulból, miután előző nap tálib fegyveresek behatoltak az afgán fővárosba és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. A tálibok a főváros valamennyi területét ellenőrzésük alá vonták és Asraf Gáni afgán elnök is elhagyta az országot. MTI/AP/dpa)