Quentin Tarantino Uma Thurmannek: Életem legnagyobb hibája volt
Megtörte a csendet a híres rendező, miután szombaton megjelent egy hosszú cikk a New York Timesban, amiben Uma Thurman azzal vádolta meg, hogy miatta szenvedett súlyos autóbalesetet a Kill Bill forgatásának utolsó napján.

Tarantino most azt mondta a Deadline-nak, ez volt az a döntés – hogy Thurmant ültette az autóba egy kaszkadőr helyett – amit a legjobban megbánt az életében. Azt is hozzátette, ő adta át most a videófelvételt a balesetről, hogy a színésznő felhasználhassa a New York Timesnak adott interjúban. Thurman elmondta, 15 éve kérte, hogy adják át neki, még feljelentést is tett.
Tarantino azt állítja, hogy miután eljutott hozzá az információ, hogy az autóval gondok vannak, ő maga ment vele egy tesztkört, majd közölte a színésznővel, hogy nyugodtan megcsinálhatja, egyenes az út és nincs gond a járművel. – Nem kényszerítettem az autóba, de azért szállt be, mert megbízott bennem. Pedig nem volt igazam. Teljesen magam alatt voltam, amikor kórházba került – mondta a rendező.

Tarantino elismerte, hogy a baleset rányomta a bélyegét a kapcsolatukra. Továbbra is beszéltek egymással, de a bizalom megtört.
Thurman szerint nem Tarantino hibája, hogy a videót csak most kaphatta meg, hanem az ügynökségé amelynek színésznőként dolgozott és Weinstein produkciós cégéé. – Azért, hogy a balesetet eltusolták Lawrence Bendert, E. Bennett Walsht, és Harvey Weinsteint tartom felelősnek – mondta a színésznő.
A Thurmannel készült interjúról mi is írtunk, ide kattintva olvashatják el. Ebben beszél először arról, hogy a szexuális zaklatással vádolt producer őt is molesztálta és arról is, hogy 16 évesen egy nála húsz évvel idősebb színész megerőszakolta.