Putyinék válása és a politikai foglyok

- Meglehet, hogy világszenzáció és az év eseménye Oroszországban, de nekem erről csak az jut az eszembe, hogy jelenleg az úgy nevezett Bolotnaja ügyben több mint tucatnyian vannak börtönben csak azért, mert tiltakozni mertek Putyin elnöki megbízatása ellen... Vlagyimir Putyinnak egyetlen emberi vonása van, amely figyelemre és érdeklődésre érdemes, nevezetesen hogy nemcsak lehetségesnek tartja, hanem feltétlenül szükségesnek is, hogy politikai ellenfelei börtönbe kerüljenek. Ez az egyetlen érdekes információ, amit Putyinről mint emberről elmondhatunk.

2013. június 8., 15:22

A fentieket az orosz liberális és demokratikus érzelmű körökben ismert újságíró,

Oleg Kasinírta a svpressa.ruportálon másnap, hogy az orosz elnök és a felesége tudatták: útjaik elválnak, hiszen már régóta semmi közük egymáshoz. A hír jelentőségének megfelelően minden sajtótermékben megjelent, de csak a rövid tv-bejelentés szövegeként, vagy annak szikárrá rövidített formában, esetleg a házaspár boldogabb éveiből származó fotók kíséretében. De nem meglepő, hogy így is bizsergető izgalmat keltett sok, szorgalmasan kommentelő és bloggoló olvasóban azt illetően, miként is alakul Putyin magánélete.

Külön tábort alkotnak azok, akik szerint a válás, pontosabban annak szokatlan formátumú bejelentése, a szokatlan felhajtás csak politikai manőver, figyelemelterelő gumicsont, amelyen rágódva a publikum nem ér rá foglalkozni az emberjogi vonatkozásban egyre szigorodó putyini politikával, a tartós gazdasági nehézségekkel, az elnök hatalmi játszmáival. „12-én várjuk Ljudmilát a Bolotnaján” – tréfálkozott egy blogger. Június 12-én újabb ellenzéki tüntetés lesz a moszkvai Bolotnaja téren tiltakozásul a

tavaly májusi, zavargásokba torkollott megmozdulás részvevőinek politikai üldözése, a most folyó perellen. Amelyben legújabb fejleményként fél évvel meghosszabbították a bebörtönzöttek előzetes letartóztatását, miközben az illetékes moszkvai bíróság visszautasította a védők kérését, hogy adja vissza az ügyészségnek az ügyet, mert a nyomozati eljárás során rengeteg eljárási hiba és kínzással felérő nyomásgyakorlás történt.

Kasinnak, mint írja, egyszerű válasza van arra, hogyan alakul majd Putyin magánélete: A Bolotnaja ügyben rács mögé zárt emberek azért ülnek a putyini börtönökben, mert tavaly május 6-án tiltakozásukkal személyes sérelmet okoztak Putyinnak. Ezek a foglyok az egyetlen fontos és érdekes dolog, amit Putyin magánéletéről elmondható.

Ajánlat:
– ”Mindenki éli a maga külön életét” – a svpressa.ru

fotógalériájaa Putyin házaspárról

– ”Csupa frigy (oroszul: брак, ami selejtet is jelent) és válás” – a

forbes.ru gyűjtése a Putyinék válásáról gyártott mémekről.