Putyin riválisnak tekintette - azóta rács mögött várja a szabadulást

Mihail Hodorkovszkijnak, a Jukosz olajkonszern volt tulajdonosának vizsgálati fogságát újra - immár nyolcadszor - meghosszabbította egy csitai bíróság, ezúttal február 2-áig. Hodorkovszkij ügyvédje bejelentette: megfellebbezi a döntést.

2008. október 8., 08:47

Hodorkovszkij azt mondta, a vizsgálati fogság meghosszabbítása sérti jogail. Hodorkovszkijt, aki addig Oroszország leggazdagabb embere volt, 2005-ben ítélték 8 évi szabadságvesztésre, de 2006-ban a csitai büntetőtáborba szállították, ahol ítélete letöltése közben vizsgálati fogságban tartják, mivel újabb nyomozás folyik ellene. Ezúttal 450 milliárd rubelnek és 7,5 milliárd dollárnak 1998 és 2004 között történt tisztára mosásának vádjával.

Az elítélt jelenleg a 168 kötetes vádirattal ismerkedik, írja az MTI.

Ügyvédje elmondta: az ügyben a nyomozás 2007. februárjában befejeződött, vagyis az ügyészség érvelésével ellentétében védence már nem akadályozhatja azt, és nem semmisíthet meg bizonyítékokat.

Emellett amikor idén elvben lehetővé vált volna Hodorkovszkij feltételes, előzetes szabadlábra helyezése, akkor a vizsgálati fogságot nevezték meg kizáró tényezőként.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.