Újra bíróság elé citálják Putyin legnagyobb ellenfelét

A Korrupcióellenes Alapítványra hivatkoznak. 

2021. augusztus 11., 20:40

Szerző:

Tovább szorul a hurok Alekszij Navalnij nyaka körül. Az orosz elnök, Putyin legnagyobb ellenfelére újabb évek várhatnak, a Nyomozó Bizottság ugyanis büntetőjogi vádat emelt az ellenzéki bebörtönzött politikus ellen. Alekszej Navalnijt azzal vádolják, hogy egy olyan szervezetet hozott létre, amit szándékosan arra használt fel, hogy Putyin ellen hergelje az embereket és az utcára hívja őket tüntetni – írta a Reuters.

A hatóságok azt állítják, Alekszej Navalnij és szövetségesei a Korrupcióellenes Alapítványt használták fel arra januárban, hogy minél többen vegyenek részt az akkor tartott, engedély nélküli tüntetéseken. A Putyin vezette karhatalom szerint a megmozdulások törvényellenesek voltak. Egy orosz bíróság júniusban „szélsőségesnek” nyilvánította Alekszej Navalnij Korrupcióellenes Alapítványát és regionális kampánycsoportjait, amivel gyakorlatilag betiltották tevékenységüket.

Ha az orosz bíróság bűnösnek találja az ellenzéki politikust, akkor akár három év szabadságvesztést is kaphat. Putyin leghangosabb bírálója jelenleg is börtönbüntetését tölti, amiért megsértette a feltételes szabadlábra helyezés tilalmát. Utóbbira azért kényszerült, mivel a titkosszolgálat mérgezési kísérlete után Berlinbe szállították gyógykezelésre. 

Amióta Putyin legnagyobb ellenlábasa börtönben van, azóta több munkatársát is próbálták már a hatóságok a rács mögé juttatni. Emiatt hagyta el Oroszországot és menekült Törökországba Ljubov Szobol ügyvédnő, Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus volt közeli munkatársa, legutóbb pedig Leonyid Volkov és Ivan Zsdanov indult eljárás. A két férfi Litvániába menekült az orosz elnök vasszigora elől, de a Nyomozó Bizottság így sem kímélte: szerintük a két aktivista szimpatizánsokat világosított fel arról, hogy hogyan támogathatják ezeket a szervezeteket kriptovalutával, névtelenségük megőrzése mellett.

(Kiemelt kép:  A Moszkvai Városi Bíróság által közreadott képen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus az ítélethirdetést hallgatja 2021. február 2-án. A bíróság a Navalnijra az Yves Rocher-ügyben kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést letöltendőre változtatta. Fotó: Moszkvai Városi Bíróság / MTI/EPA)

Tíz amerikai ATACMS rakétával támadta csütörtökre virradóra az ukrán fél a Krími hidat - közölte Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kedden Almatiban, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) katonai tárcavezetőinek tanácskozásán.

Az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt, hallgatási pénz kifizetése nyomán indult büntetőeljárásban.