Pontosították, mekkora területet foglalt vissza az ukrán offenzíva

A védelmi minisztérium pontosította az ukrán offenzíva által Harkiv megyében felszabadított területekre vonatkozó adatokat.

2022. szeptember 15., 06:44

Szerző:

Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes a Facebookon pontosította az ukrán offenzíva által Harkiv megyében felszabadított területekre vonatkozó adatokat, ahogyan azt kedden ígérte. Közlése szerint

az ukrán erők eddig mintegy 388 települést és 8500 négyzetkilométer területet vettek vissza az orosz csapatoktól. 

Délután az orosz erők rakétatámadást intéztek a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih ellen – közölte Olkeszandr Vilkul, a város katonai adminisztrációjának vezetője. Felhívta a lakosokat, hogy maradjanak az óvóhelyeken, és ne hozzanak felvételeket nyilvánosságra a közösségi oldalakon. A Telegram-csatornákon megjelent egy fotó, amelyen sűrű füstoszlop látszik egy becsapódási hely fölött.  

Az UNIAN hírügynökség a Kahovka hadműveleti csoport jelentésére hivatkozva azt közölte, hogy az orosz erők nagy valószínűséggel repülőgépről H-101-es rakétákkal mértek csapást Krivij Rihre. A város nyugati peremvidékét érte találat. Egyelőre nem tudni, vannak-e áldozatok, az információkat még pontosítják. Olekszandr Sztaruh, a szomszédos Zaporizzsja megye kormányzója arról adott hírt, hogy kora este Zaporizzsja városát is támadás érte, két orosz rakéta csapódott be a megyeszékhely peremvidékén. Az előzetes információk alapján személyi sérülés nem történt – tette hozzá.  

Az ukrán vezérkar kora esti harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy Donyeck irányában az orosz erők továbbra is próbálnak előrenyomulni a megye közigazgatási határa felé, az ukrán katonák viszont nyolc településnél – Szpirne, Szoledar, Majorszk, Zajceve, Odragyivka, Veszela Dolina, Vogyane és Novomihajlivka térségében – verték vissza az oroszok támadó műveleteit.

(Az ukrán hadsereg egyik harckocsija előrenyomul a frontok felé az ukrajnai Harkiv északkeleti területein 2022. szeptember 08-án. Fotó: Metin Aktas / Anadolu Agency / AFP)