Ponta: nem vagyok kíváncsi Orbán véleményére
Románia belügyének nevezte a kisebbségi jogok tiszteletben tartását Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön.„A hazai törvénykezés és a kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” – közölte Ponta.
A parlament folyosóján nyilatkozó román kormányfőtől az újságírók azt kérdezték, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar–román vita tárgyában. „A hazai törvénykezés és a kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” – szögezte le Victor Ponta. Elmondta, nem hiszi, hogy Romániával valami gond lenne: kiegyensúlyozott állásfoglalásokat hallott a romániai magyar közösség képviselőitől – írja az MTI.
„Úgy vélem, ez a provokáció a magyarországi választásokkal és politikai helyzettel függ össze. Nem örülünk annak, és nem tartjuk korrektnek, hogy Romániát felhasználják a szomszédos ország választási küzdelmében” – mondta a román kormányfő.
Hozzátette: fenntartja azon meggyőződését, hogy ez „arcátlanság” akkor is, ha ez nem valami diplomatikus kifejezés. „Nem hiszem, hogy bele kell sétálnunk ennek a provokációnak a csapdájába, amelynek nincs semmi köze Romániához vagy a romániai magyar közösséghez: csak ártanak vele a romániai magyar közösségnek. Esetleg a szélsőséges barátaiknak használnak vele, Tőkés Lászlónak... Miért nem kérdezik meg erről az Európai Néppárthoz tartozó kollégákat, ők is itt vannak valahol” – mondta Ponta ironikusan, a folyosón álló jobbközép ellenzéki politikusokra mutatva.
Kifejezte meggyőződését, hogy az Európai Tanács ülése, ahol a román államfő „gyakorlatilag egy asztalnál fog ülni” a magyar miniszterelnökkel, jó alkalom a helyzet tisztázására. A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, azt sérelmezve, hogy kedden Németh Zsolt külügyi államtitkár nyilvánosan szót emelt a kisebbségi jelképek használatának romániai korlátozása ellen.
Németh Zsolt szerint „szimbolikus agresszió” történt azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz.