Pikáns szövetség – Vietnámmal fog össze az Egyesült Államok Kína ellenében

Joe Biden amerikai elnök hétfőn Hanoiban kijelentette, hogy országa és Vietnam kapcsolatai új szakaszba léptek.

2023. szeptember 11., 10:13

Szerző:

A délkelet-ázsiai országban tett állami látogatása során egy üzleti fórumon Biden elmondta, hogy a két nemzet elmélyíti együttműködését a felhőalapú számítástechnika, a félvezetők és a mesterséges intelligencia területén. 

A fórumon jelen voltak a vezető internetes és technológiai vállalatok, továbbá a Boeing repülőgépgyártó vezetői is. A Fehér Ház be is jelentette, hogy a cég történelmi, 7,8 milliárd dolláros szerződést kötött a Vietnam Airways légitársasággal.

Vietnam rendelkezik a világ második legnagyobb becsült ritkaföldfém-lelőhelyével, amelyet elektromos járművekben és szélturbinákban használnak.

Hétfőn Vietnam és az Egyesült Államok közös nyilatkozatban óvott „az erőszak alkalmazásától és a fenyegetésektől” a Dél-kínai-tengeren, ami egyértelműen Pekingnek szól, holott a nyilatkozat nem nevezi meg Kínát. A dokumentum szerint az Egyesült Államok „ígéretet tesz arra, hogy továbbra is támogatja Vietnamot autonóm védelmi képességeinek fejlesztésében”. 

Az ásványkincsekben gazdag Dél-kínai-tenger jelentős részét Kína magának követeli, de az ottani vizekre, szigetekre és zátonyokra a térség több más országa, a többi között Vietnam is jogot formál magának. 

Az amerikai elnök vietnami látogatásának második napján kiadott közös nyilatkozat a „hajózás és átrepülés szabadságára”, valamint az „akadálytalan” kereskedelem és a „szuverenitás tiszteletben tartásának” szükségességére is utal a világ egyik legingatagabb területévé vált térségben.

(Kiemelt képünk: Phạm Minh Chính vietnami miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök megbeszélést tart Hanoiban 2023. szeptember 11-én. Az Egyesült Fotó: Minh Hoang / POOL / AFP)