Pfizer 5 év alattiaknak szánt vakcináját engedélyeztetné, pedig nem túl bíztatóak eddig az eredmények
Az amerikai gyógyszerfelügyelet nem szokott csak úgy engedélykérelem benyújtására ösztönözni cégeket, most mégis megtette.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) a szokásoktól eltérően maga kérte fel a Pfizer-BioNTech gyógyszervállalatokat, hogy nyújtsák be az öt év alattiaknak készített vakcinájuk engedélyeztetési dokumentumait, számolt be az RTL.hu a New York Times cikke alapján.
Tette mindezt annak ellenére, hogy a 2-4 éves korosztályban folytatott kísérletek eredményei egyelőre nem kifejezetten bíztatók: a korcsoportban két adag vakcina se váltotta ki a remélt immunválaszt, és csak a kétévesnél fiatalabbak szervezete kezdett el annyira védekezni az oltás után, mint a tinédzsereknél.
A vizsgálatokat folytatják még, és március végére lesznek eredmények a háromadagos verzióval kapcsolatban, ám az omikron-vírusvariáns gyors terjedése miatt az FDA az engedélykérelem benyújtására ösztönzi a gyógyszergyártókat.
(Kiemelt képünk illusztráció. fotó: MTI/Mészáros János)