Két halott, sok sérült Peruban a tüntetések után

Az előző perui elnököt megbuktatták, sokaknak ez nem tetszik és tömegtüntetésekbe kezdtek.

2022. december 12., 07:13

Szerző:

Több ezer tüntető vonult az utcákra országszerte Peruban helyi idő szerint vasárnap a politikai válság miatt, legalább ketten meghaltak, 26-an megsérültek.

A tiltakozók Dina Boluarte, az új elnök lemondását követelték, valamint új választásokat, hogy az elnököt és a kongresszust leválthassák. Sokan Pedro Castillo volt elnök szabadon bocsátásáért demonstráltak.

A balközép elnököt a törvényhozók szerdán mozdították el, amikor egy vádemelési szavazás előtt a kongresszus feloszlatását kezdeményezte.

Limában, a fővárosban is százak tiltakoztak. A rohamrendőrök könnygázt vetett be ellenük. Különösen komoly megmozdulások voltak vidéken, ahol a szegény andoki körzetből származó, korábban tanárként dolgozó Castillóra sokan szavaztak.

A tüntetők felgyújtottak egy rendőrségi épületet, megrongáltak egy kis repülőteret, melyet a hadsereg is használ, valamint az utcákra vonultak. Egy 15 éves fiú belehalt a sérüléseibe, amelyeket a tüntetésen szenvedett el Andahuaylas hegyvidéki településen - közölte Maria Taipe Coronado képviselő, miközben szenvedélyesen követelte Boluarte lemondását.

A média egy másik halálesetről is beszámolt ugyanazon településről, részletek azonban egyik esetben sem derültek ki. A helyi kórház igazgatója, Anthony Gutierrez a rádiónak azt mondta, a másik elhunyt 18 éves volt. Legalább 26-as megsérültek a jelentések szerint.

A 60 éves Boluartét a hét közepén gyorsan beiktatták hivatalába Castillo helyére, akit lázadás vádjával letartóztattak.

(Kiemelt kép: Pedro Castillo bebörtönzött perui elnök kiszabadítását követelő tüntetők Limában 2022. december 11-én. Fotó: ERNESTO BENAVIDES / AFP)