Félmillió izraeli és hétszázezer gázai menekült el a háború elől
Mintegy félmillió izraeli és hétszázezer gázai hagyta el otthonát a háború miatt.
Mintegy félmillió izraeli kényszerült elhagyni otthonát az iszlamista Hamász terrorszervezet október 7-i meglepetésszerű támadása óta közölte Jonatan Konrikosz katonai szóvivő külföldi újságírókkal. A Gázai övezet környékén huszonöt, a libanoni határnál húsz izraeli települést evakuáltak a hatóságok a civilek védelmében.
Az izraeli hadsereg a mobiltelefonok számának változásából látja, hogy mely térségeket ürítették ki a Gázai övezet egyes részein – értesült a ynet. Az izraeli hadsereg ott hajt végre légicsapásokat, ahol megfigyelőrendszere alapján kevesebb kárt okoz az ártatlanoknak – jelentette a portál a The New York Timesban megjelent írásra hivatkozva.
A mobiltelefonok száma becslést ad a hadseregnek a Gázai övezet északi részéről délre menekült emberek számáról. Hétfő délután a telefonok alapján az észak-gázai térség korábbi 1,1 millió lakójából már mintegy 700 ezren távoztak délre.
A légierő korábban már alkalmazta ezt a módszert Gázaváros leggazdagabb részén, a Rimal negyedben, melynek megtámadása előtt a rendszert irányító katonák felhívtak néhány ott élőt, és arra kérték őket, hogy hagyják el a környéket. Később értesítették a vadászrepülőket, hogy Rimal „zöld lett”, miután a lakosság kevesebb mint negyede maradt ott.
A hadsereg azért szólította fel a gázaiakat a délre távozásra, mert a Hamász alagútrendszert épített ki az épületek alatt.
A Hamász maradásra szólította fel a civileket, és Izraelt azzal vádolták, hogy megpróbálja megakadályozni a palesztinok elmenekülését. Izrael szórólapokat dobott le Gázavárosban menekülésre buzdítva őket, és a támadások előtt a vezérlőteremből katonák telefonálnak a célterület közösségi vezetőinek, kórház- és iskolaigazgatóinak, és amikor telefonjaik alapján „zöld” a terület, értesítik a pilótákat.
(Kiemelt képünk illusztráció. MOHAMMED ABED / AFP)