Összeült a szerb válságstáb: idén a tervezettnél hosszabb lesz az őszi szünet

A válságstáb egészségügyi része az ülésen szigorú korlátozások bevezetését is szorgalmazza. 

2021. november 4., 20:50

Szerző:

Az eredetileg tervezettnél hosszabb, kilenc napos lesz a szerbiai iskolások számára az őszi szünidő – a többi között erről döntött a köztársasági válságstáb csütörtök délutáni ülésén, értesült a Nova.rs nyomán az SZMSZ.

A döntés értelmében a tanulók a jövő héten, azaz november 8. és 12. között nem mennek iskolába, vagyis a szünidő már szombaton, november 6-án elkezdődik és következő vasárnap, november 14-én ér véget.

A válságstáb egészségügyi része az ülésen szigorú korlátozások bevezetését is szorgalmazza. Javaslatuk szerint a védettségi igazolványokra vonatkozó rendeletet a nap 24 órájára kellene kiterjeszteni, emellett tíznapos lezárást is követelnek, azaz, hogy tíz napon át a gyógyszertárakat, élelmiszerboltokat és benzinkutakat kivéve minden zárjon be 17 órakor. Ezzel kapcsolatban még nem döntött a stáb, amelynek ülése még nem ért véget – írja a hírportál. 

 

(Kiemelt kép: Egy fiatal nő felveszi a kesztyűt, mielőtt bemegy az üzletbe, miután a fodrászatok, edzőtermek, piacok és parkok újra kinyitottak a koronavírusos megbetegedés (COVID-19) idején Belgrádban, Szerbiában 2020. április 30-án. Fotó: Nikola Krstic /  NurPhoto via AFP. A kép csak illusztráció.)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.