Orvosi felszereléseket küld Észak-Koreába az UNICEF
Koronavírus nincs az országban, viszont rengetegen éheznek a lezárt határok miatt.
Orvosi felszereléseket küld Észak-Koreába az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) – közölte pénteken Oren Schlein, a szervezet szöuli irodájának vezetője. Schlein a Dél-Korea északnyugati részén található Incshonban tartott fórumon beszámolt arról is, hogy Észak-Korea tengeri útvonalat nyitott Nampho és a kínai Talien között, hogy be tudják juttatni a humanitárius segélyszállítmányokat. Közölte továbbá, hogy az UNICEF már küldött orvosi felszereléseket Észak-Koreába, és továbbiakat indít útnak. Az UNICEF-en kívül az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is bejelentette, hogy orvosi felszereléseket küld az országba, írja az MTI.
Phenjan még a megszokottnál is szigorú határellenőrzést folytat 2020 januárja óta. A kommunista ország lezárta szárazföldi és tengeri határait, így próbálva megakadályozni a koronavírus bejutását az országba. A döntés azonban ellehetetlenítette a segélyszállítmányok bejuttatását az országba. Az észak-koreai rendszer eddig visszautasította a felajánlott segítséget, mivel szükségtelennek minősítette azt, arra hivatkozva, hogy egy koronavírus-fertőzöttet sem diagnosztizáltak az országban. Eközben az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) is jelezte: Phenjannak lazítania kell a szigorított határellenőrzésen annak érdekében, hogy hozzájuthasson a kulcsfontosságú segélyhez, amelyre az élelmiszerhiány miatt szorul. A problémát Észak-Korea is elismerte. Marian Yun, a WFP egyik vezető tanácsadója elmondta: már elfogyott a szervezet Észak-Koreának szánt idei élelmiszer-tartaléka.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Balázs Attila)