Fájni fog: „Szimmetrikus” válaszra készül Oroszország

 

A befagyasztott orosz vagyon nyugati ellopása szimmetrikus választ igényel – jelentette ki Vjacseszlav Volodin, az orosz állami duma elnöke Telegram-csatornáján.

2023. október 30., 16:56

Szerző:

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a politikus úgy fogalmazott: „Néhány európai politikus, élükön Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, a mandátumuk megtartására törekedve és államuk rossz pénzügyi helyzetére alapozva (amelybe ők vezették országaikat), ismét arról kezdtek beszélni, hogy ellopják országunk befagyasztott vagyonát, hogy Kijev militarizálását ebből a pénzből folytassák. Egy ilyen döntés szimmetrikus választ igényel az Orosz Föderáció részéről”

– jelentette ki Volodin, hívja fel rá a figyelmet a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Ráadásul Volodin szerint egy ilyen esetben sokkal több barátságtalan ország pénzeszközeit fogják elkobozni, mint az Európa területén lévő befagyasztott orosz vagyon.

Mint ismert:  a héten az Európai Tanács csúcstalálkozóján kijelentették, Oroszország felelős az Ukrajna elleni háború által okozott károkért, ezért meg kell vizsgálni, hogy az uniós bankokban tárolt és befagyasztott orosz vagyon miként fordítható Ukrajna újjáépítésére.

(Kiemelt kép: Vjacseszlav Volodin. Fotó: Szputynik/AFP)