Oroszország megtilthatja az olajexportot azon országokba, ahol bevezették az ársapkát

Jelentősen visszaveheti olajkitermelését Oroszország, miután az EU, a G7-országok és Ausztrália bevezette az orosz olajra az árplafont. Emiatt pedig ezen országokba meg is tilthatják az exportot.

2022. december 23., 10:48

Szerző:

Jelentősen, akár 5-7 százalékkal is visszavághatja az kőolajkitermelését Oroszország a nemzetközi ársapkák bevezetése és az olajembargó miatt 2023-ban – közölte Alexander Novak orosz kormányfőhelyettes egy interjúban.

Az Európai Unió, a G7-országok és Ausztrália december 5-én 60 dollárban maximalizálta az orosz olaj hordónkénti árát, emellett embargót vetettek ki a tengeri úton érkező orosz olajra. Emiatt az oroszok kénytelenek visszavenni az olajkitermelésükből, ugyanis nem tudják eladni a végterméket – írta a vg.hu.

Novak továbbá elmondta, hogy ez azt jelenti, hogy 2023 elején csak 500-700 ezer hordóra csökkentik a napi termelést. Az árplafonra válaszul hozott rendelet részeként pedig megtiltják a kőolaj és a kőolajtermékek szállítását azokba az országokba, amik szerződésben követelik az EU által bevezetett árplafon betartását – írta a TASZSZ.

(Kiemelt kép: A Greenpeace aktivistái az Ust Luga hajó mellett, amely a hírek szerint 2022. április 25-én orosz olajat szállít a norvégiai Aasgaardstrand kikötőjébe. Fotó: Ole Berg-Rusten / NTB / AFP)