Oroszország elzárta a gázt, a lengyelek mentik meg Ukrajnát a fagyhaláltól

2018. március 2., 18:24

Szerző:

Azonnali ukrajnai gázszállításról állapodott meg a PGNiG lengyel és a Naftohaz ukrán állami gázvállalat, miután az orosz Gazprom csökkentette ukrajnai gázexportját - közölte a PGNiG pénteken. A 60 millió köbméter földgázra szóló, március végéig érvényes megállapodás alapján a PGNiG péntek reggel kezdte el szállításokat azon a gázvezetéken át, amely 2015 óta összeköti Lengyelország és Ukrajna hálózatát. A PGNiG elnöke, Piotr Wozniak szerint a lengyel gázszolgáltató kész meghosszabbítani és az ukrán piac szükségleteihez idomítani a szerződést. A lengyel gázszolgáltató közleményében felidézik, a Gazprom azután döntött az ukrajnai szállítások korlátozásáról, hogy a stockholmi döntőbíróság a szerdai, az ukrán-orosz tranzitvitában hozott ítéletében Ukrajna javára döntött. Wozniak kijelentette: Lengyelország kötelessége energiaügyi szolidaritást vállalni a szomszéd országokkal. A PGNiG stabil és biztonságos szállításokra képes annak köszönhetően, hogy diverzifikált, a belföldi forrásokból, valamint importból is merítő portfólióval rendelkezik. Ezzel többek között a cseppfolyósított gáz katari és amerikai, a swinoujsciei gázkikötőn megvalósuló szállítmányaira utalt a szakember.

A PGNiG és a Naftohaz között korábban kötött keretszerződés alapján 2016 eleje óta 2017 végéig több mint 1 milliárd köbméter gázt szállítottak Ukrajnának - idézi fel a PGNiG közleménye. Korábbi lengyel sajtóforrások szerint 2017 első négy hónapjában Lengyelország a negyedik legnagyobb gázszállítója volt Ukrajnának.

Andrij Koboljev, a Naftohaz vezérigazgatója csütörtökön közölte, hogy a cég a hiány egy részét képes európai uniós országokból fedezni.

Tegnap 12:22

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).