Krími híd elleni támadás – Peking a fejét csóválja

Az ukrajnai konfliktusban részes feleknek tartózkodniuk kell a polgári célpontok és infrastruktúra elleni támadásoktól, biztosítaniuk kell a polgári személyek biztonságát, és be kell tartaniuk a nemzetközi humanitárius jogot.

2023. július 18., 12:40

Szerző:

Mao Ning kínai külügyi szóvivő a Krími híd elleni hétfői támadást a TASZSZ orosz hírügynökség kérdésére kommentálva a szóvivő kijelentette: Peking reméli, a felek „erőfeszítéseket tesznek a válság politikai megoldására, és együtt elősegítik a helyzet enyhítését”.

Az orosz Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK) hétfői közlése szerint két ukrán drón a vízfelszín felett repülve „terrortámadást intézett” a Krími híd ellen. A csapás következtében életét vesztette két civil, egy férfi és egy nő, és megsebesült kiskorú lányuk, valamint megrongálódott a híd közúti része. Egy időre le kellett állítani a forgalmat. A vasúti közlekedés azóta újraindult, és a komp is működik. A személygépkocsik egyelőre a komppal hagyhatják el a Krím félszigetet, míg a teherforgalmat más régiók felé terelték.

(Kiemelt képünk: Krími híd. Forrás: Telegram)