Orbán zombi demokráciája

„De megnyertem három választást!” – érvel Erdogan az őt kritizálóknak.

És hányszor halljuk a Fideszt vagy magát a magyar miniszterelnököt a kétharmados mandátumtöbbségre hivatkozni, amikor éppen az ország jogrendjének felforgatásával foglalatoskodnak. Sajnos sokan azt képzelik, hogy a megválasztott populista vezetők, úgy kormányozhatnak, ahogy akarnak. Mintha ezt jelentené a demokrácia. Hát nem.

A többségi elv – a megválasztott, de tekintélyelvű vezetők bővülő csoportjának a hitvallása, mely szerint, ha megválasztottak, mindig igazad van – nem valódi demokrácia, még akkor sem, ha a felszínen a kettő hasonlónak látszik. Érdemes megmagyarázni, miért – kezdi a The Economist jegyzetírója.

Először is, a demokratikus legitimáció nem egyenlő a vezető által megszerzett szavazatok részarányával. Nyugaton manapság kevés választáson induló jelölt nyer el többet, mint a szavazatok felét, még kevesebb szerzi meg a választók voksainak többségét. Többségük soványka mandátumtöbbséggel kénytelen kormányozni, de ez önmagában nem teszi őket illegitimmé. Valójában az olyan hatalmas földcsuszamlásszerű győzelmek, mint ahogyan Lukasenko „nyert” Fehéroroszországban, gyakran nem demokratikusak. Ha nem csalással érik el, akkor az ellenzék üldözésének előfutáraivá válnak, vagy túlterjeszkednek a hatalmukon, mint például Magyarország tekintélyelvű miniszterelnökének, Orbán Viktornak az esetében.

Erdogan pártja közel 50 százalékot szerzett a 2011-ben tartott törökországi választásokon – folytatja írását a The Economist jegyzetírója – (míg Orbán 52%-ot szerzett a 2010-es magyarországi parlamenti választáson – a szerk.): lenyűgöző, de nem abszolút bizonyítéka a demokratikus erénynek. A lényeg a támogatók és az ellenzék közötti viszony kezelése. Szabályok és intézmények függvénye, hogy a vezető hatalmát korlátozzák-e és a sértetteknek módjuk van-e jogorvoslatra.

A kérdés az, hogyan menedzselik a támogatók és az ellenfelek közti viszonyt. Mennyire működnek az alapvető állampolgári jogok, a független bíróságok, amelyek ezek érvényesítését segítik, és a szabad sajtó, amely mindezt megfigyeli. Demokratikus szemszögből ezek azok a területek, ahol Erdogan a legsúlyosabb tévedéseket követte el: foglyul ejtette a bíróságokat, elhallgattatta a sajtóbeli bírálókat, az alkotmány babrálásáról szóló beszéde a saját kormányzása fenntartása érdekében – mint Chavezé és Putyiné – további intő jel.

Magyarországon ezek már nem intő jelek, hanem megvalósult tények – a kormányzó párt társadalmi egyeztetés nélkül már megalkotta a saját alaptörvényét, meggyöngítette a bíróságokat, csonkította az állampolgári jogokat – a szerk.

A durva többségi elv és a demokrácia közti különbség a vezetők fejében lakik – írja az angol szerző. A demokraták szilárd meggyőződése, hogy az a kisebbség – gyakran többség –, amely nem rájuk szavazott, országuknak ugyanolyan állampolgárai, mint azok, akik rájuk szavaztak, és joguk van ahhoz, hogy tisztelettel meghallgassák őket; a vezetőnek az a dolga, hogy a nemzete, és ne pusztán a saját támogatói érdekében gondolkodjon és cselekedjen.

– A választások megnyerése nem jogosít fel egyetlen vezetőt sem arra, hogy figyelmen kívül hagyja hatalmának összes fékjét. A többségi elv világa, ahogy azt Erdogan és a hozzá hasonló vezetők (Lukasenko, Orbán, Putyin – a szerk.) értelmezik, egyfajta zombi demokrácia. Külső formájában valódinak tűnik, de hiányzik a szíve – zárja megfontolandó sorait az angol jegyzetíró.

További Nagy-Britanniához fűződő írásokat olvashat az