Felfüggesztést ért az orbánozós megjegyzés az osztrák közmédia igazgatójának

Sajtóinformációk arról szólnak, már nem is fog visszatérni a pozícióba.

2022. június 3., 21:25

Szerző:

Felfüggesztették az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) igazgatóját, Karl Pachnert, mivel korábban, a magyar olajembargós vétó, és Kirill pátriárka szankciók alóli kimentése után azt írta a közösségi médiába,

Orbán szívrohama „tisztességes dolog lenne.”

Pachner a bejegyzést korábban már eltávolította, a bécsi Kronen Zeitung pedig most arról ír, megrovásban részesült, állásából a közmédiánál pedig felfüggesztették a poszt miatt. A Die Presse információi szerint a felfüggesztést az igazgató saját maga kérte. Azt is tudni vélik, a felfüggesztés után 

Pachner már nem tér vissza pozíciójába.

A magyar miniszterelnök halálát kívánó bejegyzés óriási vitát és felháborodást váltott ki az osztrák közéletben, azt pedig az osztrák külügy is elítélte, miután Szijjártó Péter bekérette az ügyben budapesti nagykövetüket. Roland Weissmann, az ORF továbbra is hivatalban lévő főigazgatója még csak arról beszélt, Pachner az eset miatt megkapta az utolsó figyelmeztetést, azóta azonban úgy tűnik, ezek után még távozni is fog.

(Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök érkezik az Európai Tanács kétnapos rendkívüli ülésére Brüsszelben 2022. május 30-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Tegnap 21:59

Nem szabad megfosztani a nőket jogaiktól a reproduktív jogok területén, az Európai Unió kötelezettséget vállal arra, hogy az emberi jogokat, köztük a nők és a lányok jogait minden körülmények között védelmébe veszi – jelentette ki Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős tagja Strasbourgban hétfőn.