Orbán üzent Macronnak, nem kér a Franciaország vezette Európai Unióból

2018. július 29., 16:38

Szerző:

A magyar miniszterelnökkel a Bild készített egy interjút, amely csütörtökön jelent meg a német bulvárlapban. Orbán Viktor arról beszél, amit a szombati tusnádfürdői beszédében is hangsúlyozott, vagyis hogy a bevándorlás kérdése központi jelentőséget fog viselni a 2019-es EP-választásokon, és megkockáztatta azt is, hogy

ha Angela Merkel német kancelláréhoz hasonló menekültpolitikát folytatna, akkor az első nap elűzték volna a hivatalából.

Orbán egyébként július 5-én találkozott Merkellel, a tárgyalásukon pedig kiderült, hogy nemcsak a bevándorlás, hanem a humánum kérdésében sem értenek egyet. Nyilvánvalóan Merkelre gondolva mondta a a Bildnek adott interjúban, hogy a kereszténydemokrácia nem liberális, hanem illiberális, ami pedig az EP-választásokat illeti, úgy tűnik, tett egy halvány kísérletet arra, hogy Franciaország ellen fordítsa Németországot, elkezdte fejtegetni ugyanis, hogy Németországnak ébernek kell lennie,

létezik ugyanis egy francia elképzelés, amelynek értelmében Franciaország vezetné az Európai Uniót német pénzből.

– Ezt én elutasítom. Nem akarunk egy francia irányítás alatt működő Európai Uniót. Meg kell hallanunk az európaiak hangját, és megvárnunk az EP-választásokat, mielőtt döntésekre ragadtatjuk magunkat olyan kérdésekben, mint a a bevándorlás és a költségvetés – idézett az interjúból a The Local francia honlapja.

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A magyar miniszterelnök egyszer sem mondta ki Emmanuel Macron francia elnök nevét, de egyértelmű, hogy rá gondolt, amikor a francia elképzelésről beszélt. Egy kicsit ironikus – fűzhetjük hozzá –, hogy Orbán próbálja meg Merkelt összeugrasztani Macronnal, amíg ugyanis Magyarország az EU teljes gazdasági teljesítményének a 0,8 százalékát adja, Németország a listavezető 21,3 százalékkal, Franciaország pedig a harmadik 14,9 százalékkal. Macron korábban egyébként már többször is beleszállt Orbánba, akit egy februári sajtótájékoztatóján gyakorlatilag kinevetett a kormányával együtt, amiért Magyarország egyedüliként nem vesz részt az Európa jövőjéről szóló konzultációban, áprilisban pedig egy interjúban jelentette ki, hogy egyetlen értéket sem vall magáénak, amelyet a magyar miniszterelnök képvisel.