Ön ugye politikus? Mondjon egy hazugságot!

Az első hallásra képtelenségnek tűnő kijelentés egyáltalán nem képtelen. Legalábbis Hasek szerint, mert hogy ő volt a szóban forgó párt (A törvény keretei közötti mérsékelt haladás pártja) megalakítója. Úgy gondolta, az ő szlogenje semmivel sem különbözik a többi induló párt szlogenjétől. Bombasztikus üres ígéretekkel ő is tud szolgálni választóinak, ha arról van szó.

Mert most arról van szó. Az ígéretekről. Az ígéretek természetrajzáról. Amik rendszerint olyan opálosan csillognak az aktuálisan felfelé ívelő párt tejútján, mint a drágakövek. S amik aztán, a választások után olyan gyorsasággal kezdenek halványulni, mint a kavicsok. De ez így van rendjén. A választási ígérteknek van egy semmi mással össze nem keverhető koreográfiája, aminek az összes szereplője, és azok összes reakciója adott. Az senkit sem zavar ebben az össznépi társasjátékban, hogy előre tudjuk a végét, sőt, még azt is, hogy ez soha sem happy end. Mégis végigjátsszuk, évszázadok óta, mert „játékában él a nemzet” és mert „a megszokás (miként a megszökés) nagy úr.”

A dolog úgy indul, hogy a politikus kiáll a pulpitusra, minél magasabbra, és minél szélesebb mellénnyel. Szónoklatot intéz az ő istenadta népéhez, az emberekhez s egy mesés jövőkép tarka virágcsokrával hinti be bólogató híveinek fejét. Aztán édes nedveket is csurgat igazmondásra kiszomjazott szájukba. Ők meg úgy isszák be a finom nedűt, mint kisded az emlő cukros tejét. El is bódulnak tőle rendesen, ahogy kell, éppoly megadóan, mint csecsemő az etetés után. Aztán már csak akkor ébrednek fel, amikor késő, és amikor szerepük szerint csodálkozva és némi méltatlansággal konstatálják, hogy keserű a szájuk íze. Hogyan lehetséges ez? Hisz akkor, az aranykorban, az elalvás pillanatában még tényleg minden arany volt, és édes, mint a méz. Hogy a csudába történhetett mindez meg?

Amíg ők töprengenek életük eme nem várt fordulatán, a politikus, a maga jól bevált szereposztása szerint mossa, mossa csak kezeit, mint Ágnes asszony a megcsúfított lepedőjét. Ő nem tehet semmiről, lelke, tiszta, mint a patyolat. Hazug szavak száját el nem hagyták, árnyékcégek őt be nem feketítették. S beszéde hitelességét alátámasztandó már elő is rángatja a miniszteri engedéllyel kinevezett soros bűnbakot. Rámutat mennydörögve, majd kinyilatkoztat villámokat szórva: íme, testvéreim, itt van ő, a gaz, az áruló, a sátán maga. Ő küldte drága népem, orv reformkísérletekkel megtépázott fejedre azt a sok bánatot és bajt, beleértve az augusztusi égi, és a szeptemberi földi viharokat, az összes szemmel verést és kézzel hajítást, a pénzelnyelő automatákat és az automatikus elszegényedést. Ördögi fondorlattal világléptékű válságot generált, s utolsó ármányként az árvizet is rátok zúdította.

S mondja, kitartóan, legalább százszor. Valószínűleg nem olvasta az újságban azt a tudományos felfedezést , amely szerint elegendő tizennyolcszor elmondani egy információt ahhoz, hogy eljusson a célközönséghez. Ő nem tizennyolc, de legalább ötször tizennyolc alkalommal ismételgette, amit bevésetni kívánt, mint tanár az új leckét annak a haszontalan, buta kölyöknek a kőkemény kobakjába.

Szóval a politikus sztahanovista buzgalommal szórja szét tudásának és sokéves tapasztalatának legjavát. De mit mondok? Sztahanovizmusról szó sem lehet! Mint ahogy semmiről, ami az átkozott szocializmust, és annak szocialista kutyáit a legkisebb mértékben is idézi. A történelem rongyosra forgatott szótárából csak egy fogalomnak van most itten létjogosultsága. S ez a forradalom.

Mert ha valaki még nem tudná, a politikus forradalmat is csinálhat, ha úri kedve úgy diktálja. Van olyan politikus, aki csak mondja: tetszettek volna csinálni, de van olyan is, aki csinálja. Az embereknek meg joga van elhinni, ha akarják. Meg ha olyan fajták.

Eszembe jut egy anekdota. Ann Landers amerikai humoristához odalépett egy szenátor. Őn, ugye, humorista? Mondjon már nekem egy jó viccet. Mire a nő válasza: Ön ugye politikus? Mondjon egy hazugságot.

Fogalmam sincs, hogy jutott ez az eszembe. Az emberi elme oly csapongó.

Talán Hasekről, aki köztudottan nagy kópé volt, a cseh humor oszlopos tagja.

Oszlopos tagokkal mi is dicsekedhetünk. De ami azt illeti, humorban sincs hiány.

-intera-