Oktatják az oktatást

Összeomlások sorozata címmel lapjukban interjút közöltek a közoktatás mai rendszeréről Csapó Benő professzorral, a Szegedi Egyetem Neveléstudományi Intézetének vezetőjével. Az írás alcíme: A közoktatási rendszerből hiányzik a tudás. Sommás megállapítás. Az egyetemi tanár nemzetközileg is elismert munkásságát tekintve azonban felmerül bennem a kérdés: kinek a részéről? Merthogy nem a pedagógusok váltak gyengeelméjűvé, abban biztos vagyok. Mint ahogy abban is, nem a pedagógustársadalom tette azzá az egész közoktatási rendszert, amely ezer sebből vérzik. A magyar diákok a PISA-felmérésekben (ami az alapkompetenciákra fókuszál) mérésről mérésre mind gyengébb eredményeket mutatnak. Európai összehasonlításban is a sor végén kullogunk.

Ezért is felháborító a kormányzat álláspontja, miszerint az utcára vonuló pedagógusokra úgy tekintenek, mint akik saját anyagi boldogulásuk reményében a tanulóifjúságot pajzsként tartják maguk elé. Szó sincs ilyesmiről. A nemzet napszámosai már régen tudomásul vették: a tanári pálya nem profitorientált. Legfeljebb a rájuk bízott tanulók pallérozásában, hogy hozzásegítsék a felnövekvő nemzedéket egy szociálisan életképes, konstruktív életvezetésre alkalmas attitűdhöz. Olyan felnőttek kinevelésére, akik tudnak és mernek gondolkodni sorsuk felől. A távol-keleti országok gazdaságai ugyanis ennek a szemléletnek köszönhetik felemelkedésüket.

A centralizált oktatási intézményrendszer nem fogadja el az autonóm törekvéseket. Sematizál, homogenizál, nem enged teret a szabad gondolatoknak az oktatásban. A Klik egyenesen megfojtja, ellehetetleníti az oktatási intézmények innovatív törekvéseit. Igazat adok Csapó professzornak, az oktatásban ma nincs szabadság, politikai kényszerpályán fut a köznevelés ügye. Kétségtelen, sok hasznos gondolat pattant ki az oktatásért felelősök fejéből, a baj csak az, hogy nem elég valamit íróasztal mellett modellezni és a valóságban végrehajtani, különösen, ha a „kísérlet” szereplői emberek, nota bene gyerekek.

Vitatom tehát Csapó Benő ama attitűdjét, miszerint a közoktatás javítására irányuló törekvések alapjaiban jók, csak az élet más forgatókönyvet írt. Nem! Már az alapelvek sem jók! A közoktatást ma a mennyiségi jóllakás és a minőségi éhezés jellemzi. Abban viszont igaza van: a politikai akaratnak nem színtere az iskola. Jóvátehetetlen károkat azonban nem csak az elmúlt 25 év okozott, mint ahogy fél évszázad „tévedéseire” sem érdemes visszamenni. Csak emlékeztetőül: az elmúlt öt évben 300–500 milliárdot vontak ki a közoktatásból. A kérdés: meddig ül össze a kerekasztal és meddig lesznek az utcán az érintettek?

Dr. Nagy Zoltán, Debrecen