„Nyílt párbeszéd kell"
A német beruházások értéke elérte a 21 milliárd eurót, német vállalatok ezrei több százezer magyar munkahelyet jelentenek, kivitelünk negyede Németországba irányul. E számok tükrében különösen fontos az immár 20 éve működő Német-Magyar Gazdasági és Iparkamara. Jubileumi ünnepségén a német vendégek a nyílt párbeszéd fontosságát hangsúlyozták, miután a kulisszák mögött hónapok óta folyik a vita a sok német vállalkozást érintő különadókról és a magyar kormány más, vitatott gazdaságpolitikai intézkedéseiről.
A Kamara mintegy 900 tagjával nemzetközi viszonylatban is a jelentősek közé tartozik, a német kamarák világ-hálózatában a tíz legnagyobb között szerepel. Az évfordulón mindenesetre magyar részről szerepeltek személyiségek az élvonalból: két miniszter, Varga Mihály s a ritkán látható Németh Lászlóné, valamint Cséfalvay Zoltán államtitkár. A másik oldalt a budapesti nagykövet helyettese, a német kamarák szövetségének helyettes vezetője és a gazdasági minisztérium egyik államtitkára képviselte. Az utóbbi, Stefan Kapferer, szólt arról, hogy a német-magyar gazdasági kapcsolatok már a rendszerváltás előtt másként alakultak, mint a térség egyéb országaival, majd kiemelte: „nyíltan kell beszélni azokról a problémákról, amelyek irritációkhoz vezettek a kapcsolatokban.” Hangoztatta, hogy csak a protekcionizmus visszaszorításával lehet kilábalni a válságból és hogy „közös német-magyar érdek az EU sikere”. Volker Treier, a berlini kamarai központ helyettes vezetője ugyanerről így fogalmazott: „Beszélnünk kell arról, hogyan látják Önök a helyzetet – s hogyan kellene annak szerintünk alakulnia.” Varga Mihály üdvözlő beszédében említés nélkül hagyta a nézeteltéréseket s a két ország gazdasági kapcsolataiban elért eredményeket sorolta. Kiemelte a gyáripar, a termelő ágazatok jelentőségét – ellentétben olyan cégekkel, amelyek csak „a gyors haszonszerzés érdekében” jönnek az országba.
Viták a kulisszák mögött
A kulisszák mögött jelentős magyar erőfeszítések rejlenek, hogy próbálják orvosolni a rengeteg kárt, amelyek a minden előzetes konzultáció, akár értesítés nélkül meghozott rendszabályok okoztak. Matolcsy György még gazdasági miniszterként járt tavaly novemberben Berlinben, ahol a partner-tárcától írásban kapta meg a magyarországi német vállalatok panaszait. A magyar reagálások után a vitatott kérdések ezúttal, Kapferer államtitkár látogatása kapcsán, újra napirendre kerültek. Német részről nem kívántak nyilatkozni, követve a korábbi stratégiát, hogy a „csendes diplomáciával” többet tudnak elérni, mind a nyilvánossággal.
A Kamara ismételten határozottan bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, a német cégek kezelését. Idei felmérése szerint a vállalatok az ország gazdasági helyzetét ugyan valamivel jobbnak látják, mint egy évvel korábban, de azt a válaszadók többsége azt még így is rossznak értékeli, a legtöbb vállalat stagnálást vár, nem lát reményt növekedésre 2013-ban. Az adóterhek, a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, a munkaköltség miatt Magyarország jelentősen elmarad a térség átlagától és csaknem minden harmadik cég a beruházások csökkentésére készül. Ugyanakkor a tagvállalatok majd három negyede ma is Magyarországot választaná.
Új elnök és díj a szakképzés elismerésére
A jubileumi közgyűlésen Dale A. Martint, a magyarországi Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg a kamara új elnökévé, Martin Sefer Stevant, a ThyssenKrupp konszern vezérképviselőjél váltja. Amint az esten emlékeztettek, az első Német-Magyar Gazdasági Kamara már 1920-ban megalakult s 1926-ban választottak élére először magyar elnököt, Goldberger Leó személyében. A jeles textilgyáros, felsőházi tag, a zsidótörvények kivételezettjének számított, de a német megszállás után Mauthausenbe hurcolták, ahol éhenhalt. 1990-től volt Budapesten Német Kereskedelmi Képviselet, amelynek helyébe 1993-ban lépett a Kamara. A jubileumot egyébként Szakképzési Díj alapításával tették emlékezetessé. A díjjal a jövőben olyan példaértékű kezdeményezéseket ismernek el, amelyek előmozdítják a magyar fiatalok gyakorlat-orientált szakmai képzését.
További írásokat olvashat Németországról a
www.ger – mania.huhonlapon