Növekedhet a Vezúv vörös zónájában élők száma
Egy 2003-ban hozott törvény a Vezúv 250 négyzetkilométeres területére rendelt el építési tilalmat. A Vezúv operáció néven elindított kampánynak ambiciózus célja volt: meg akarta győzni az úgynevezett “ vörös zónában” lakókat a távozásra.
A múlt év végén azonban Campania regionális tanácsa módosított a törvényen. A módosítás szerint megengedett a meglévő ingatlanok átépítése - akár lerombolásuk és más helyen való felépítésük is - az érvényben lévő városfejlesztési előirányzatoknak megfelelően, azzal a feltétellel, hogy az ingatlan eredeti méreteinek legalább 50 %-a nem lakás,hanem más rendeltetésű. Vagyis, azok az épületek, amelyek eddig hivatalként működtek, vagy használhatatlan állapotban voltak, ezután 50 %-ban újra lakásként funkcionálhatnak és ezzel növekszik azoknak a száma, akik a kockázati zónában fognak élni - értelmezi a módosítást a Corriere della Sera.
A módosítás ellentmond a 2003-as törvénynek,bár annak sem volt sok eredménye. Csupán 106 család élt azzal a 30 ezer eurós bónusszal, amelyet azoknak ajánlottak fel, akik hajlandók elköltözni és ezek között is voltak olyanok, akik csak fiktíven távoztak, mivel másoknak engedték át otthonukat.
A módosítást bírálók szerint a megváltoztatott törvény inkább a Vezuvon lakókkal való kompromisszumos megegyezést segíti elő, mint a veszélyes helyzet megszüntetését. Igaz, hogy a Vezúv utoljára 1944-ben tört ki / nagy romboló erejét hitelesen írta le Norman Lewis Nápoly ‚44 című könyvében /‚de, mint ahogy erre a vulkanológusok figyelmeztetnek, a Vezúv a legveszélyesebb vulkán a világon, tekintve, hogy itt van a legabnormálisabb ingatlan koncentráció néhány száz méterre a krátertől.
A Legambiente környezetvédő szervezet adatai szerint a vörös zónában lévő l8 helységben 600 ezer ember él, 45 ezer építési engedély nélkül felhúzott ház van, köztük 5 ezer magában a védett Vezúv-parkban. Ennek ellenére San Sebastiano al Vesuvio polgármestere kérte a hatóságoktól, hogy engedélyezzék a vörös zónában élőknek, hogy élhessenek a Berlusconi-féle házépitési terv által nyújtott kedvezményekkel.
A módosítással most újabb kiskapu nyílt meg. Az értelme ugyan az lett volna, hogy 50 %-al csökkenjen a lakás céljára használt épületek száma, de mivel nincs világosan megfogalmazva, ellentétes értelmezést lehet neki adni. A szakemberek szerint a módosítást átfogalmazással világossá kell tenni.