Nobel-díjas az ELTE-n
Robert Engle, a New York Egyetem professzora Budapestre látogat – olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.
Engle 2003-ban Clive Grangerrel megosztva kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat a gazdaságstatisztikai adatok (például a nemzeti jövedelem, árszint, kamatlábak, tőzsdei árfolyamok és más gazdasági mutatók) idősorainak elemzésére kidolgozott módszertanáért. Az általa javasolt eljárásokat kutatók és üzleti elemzők széles körben használják.
Az ELTE-n tavaly indult a közgazdászképzés. Az ELTECON-nak nevezett Alkalmazott közgazdaságtan szak programjában a gazdasági adatok empirikus elemzése különösen nagy hangsúllyal szerepel. A Nobel-díjas professzor konzultál a képzés kidolgozóival, és megismerkedik az ELTE-n tanuló közgazdászhallgatókkal is, így látogatása akár egy hosszabb kapcsolat előhírnöke is lehet.
A szélesebb nagyközönség számára a Nobel-díjas közgazdász a lágymányosi kampuszon december 4-én délután tart előadást a pénzügyi válság fontos tanulságairól. Az ELTE egyetemi polgárain túl erre az előadásra minden érdeklődőt és a média képviselőit is szívesen látják a szervezők.