Nő a szervezett bűnözés

Növekszik a szervezett bűnözés Németországban s mögötte főként külföldiek állnak – mutat rá a Szövetségi Bűnügyi Hivatal legújabb éves jelentése. A gyanúsítottak mintegy kétharmada külföldi, szám szerint a litvánok állnak az élen, utánuk a törökök, a lengyelek, a románok és a bolgárok következnek.

2015. október 7., 12:42

A jelentés szerint tettesek a legkülönbözőbb országokból származnak, de különösen erős szálak vezetnek a balkáni, EU-tagságra jelölt államokba is. Sajátos szerepet játszanak a grúzok, akiknél közvetlen összefüggés mutatható ki a menedék-kérelmek és a szervezett bűnözés között. Jóllehet grúzok gyakorlatilag nem kapnak menedékjogot, az elmúlt évben meghatszorozódott a kérelmek száma s a beérkező grúzok „specialitása” a lakás-betörés. Ugyanakkor Berlinben arab származású nagycsaládoknak van jelentős szerepe a szervezett bűnözésben: kábítószert terjesztenek és látványos, csoportos áruházi betörésben is volt már szerepük. Az arab bandák jelentős, külföldre is vezető hálózattal rendelkeznek, az ellenük indított eljárásokban megvesztegetik, vagy megfélemlítik a tanúkat.

Míg a grúzok bűnözése 203, a románoké 216 százalékkal emelkedett 2014-ben. Míg ezen országok polgárai több száz ügyben érintettek, a jelentés magyar vonatkozásban 18 eljárást említ, amelyek közül hat volt új. Tavaly egyébként összesen 8 700 gyanúsított ellen indítottak eljárást a hatóságok szervezett bűnözés gyanújával, az érintettek 36 százaléka volt német, a többi külföldi. A nyomozásoknak mintegy harmadát teszik ki a kábítószeres ügyek, utánuk a vagyon elleni bűncselekmények, a gazdasági bűnözés, majd az adó-és vám-csalások következnek. A hatóságok most új módszerekkel, többek között a telefon – és internet-összeköttetések fokozott figyelésével is törekednek a szervezett bandák ártalmatlanná tételére. Visszaszorításukra anyagi forrásaiktól akarják megfosztani őket a pénzmosás felderítésével, számláik lefoglalásával. A hatékonyabb munka érdekében a német hatóságok közvetlenül is együttműködnek a grúz, valamint a szerb és a szlovén bűnüldöző szervekkel. Albániában német segítséggel állítanak fel új rendőri testületet a szervezett bűnözés visszaszorítására.