Lapszemlénk a világból - Washington Post: fájdalmas kompromisszumokat kötöttek jogállamisági kérdésekben az EU vezetői

A világjárvány erősebbé tette Európát

– állítja a Washington Post szerkesztőségi kommentárja. A gondolatmenet azzal indul, hogy az amerikai politikusok éveken át gúnyolódtak az Európai Unión, diszfunkcionálisnak bélyegezték. Azt mondták róla, hogy félig megsült föderáció, amely létrehozta ugyan a közös fizetőeszközt, de nem hozta meg azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek a fenntartásához. Egy leendő Európai Egyesült Államok, amely nem képes alkalmas vezetőket tömöríteni. A koronavírus-világjárvány kezdetén ez a régi kritika találónak is tűnt: Olaszországot, Spanyolországot és több más nemzetet alaposan próbára tett a vírus, miközben vezetőik csak vádaskodtak egymással. Öt hónappal később – folytatódik a Washington Post kommentárja – megváltozott a helyzet.

Az EU-országok nagyrészt sikerrel jártak a COVID-19-es fertőzések elfojtásában, és visszatérnek oda, ami valamelyest a normális életre emlékeztet. Újranyitják az iskolákat, üzleteket és vállalkozásokat. Az uniós országok vezetői a múlt héten megállapodásra jutottak a mérföldkőnek számító, 2,1 billió dollárnak megfelelő pénzügyi csomagban, benne a 857 milliárd dolláros helyreállítási programmal. A közös EU-kötvények révén történő finanszírozás áttörést jelent az integráltabb unió felé – állapítja meg az amerikai lap, és hozzáteszi: eközben az európaiak lezárták határaikat az Egyesült Államok előtt, ahol ellenőrizetlenül terjed a koronavírus, a kongresszus pedig habozik, mi legyen a munkanélküliek hamarosan lejáró juttatásaival. A Washington Post ordító transzatlanti különbségnek nevezi azt a statisztikai adatot, hogy a múlt hét végén az Európai Unió 27 tagországában egy nap alatt 81 COVID-19-nek tulajdonítható haláleset történt, míg az Egyesült Államokban több mint 900.

Ezt az egyenlőtlenséget a lap szerint számos okkal lehet magyarázni, egyebek közt az amerikai és az európai demográfiai eltérésekkel és az egészségügyi ellátórendszer különbségeivel. De talán a leginkább szembeötlő eltérés a vezetés minőségében mutatkozik – írja a Washington Post. Az európai összejövetel motorja két centrista politikus, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök volt, akik nagyszabású intézkedéseket hoztak saját országukban annak érdekében, hogy ellenőrzésük alá vonhassák a járványt, majd közösen munkálkodtak azon, hogy kidolgozzák és keresztülvigyék az áttörést jelentő pénzügyi csomagtervet.

Macron a brüsszeli tárgylásokon. 

Fotó: Olivier Matthys

Itáliát és Spanyolországot ugyan meglepte, összezavarta és alaposan megtépázta a vírus, de ez a két ország is elkerülte az Egyesült Államok számos tagállamának a hibáját: olyan lezárásokat rendeltek el, amelyek elég alaposak voltak és elég hosszan tartottak ahhoz, hogy kezelhető szintre vigyék le a fertőzések számát. Most ők lesznek a fő kedvezményezettjei azoknak a különleges helyreállítási támogatásoknak és kölcsönöknek, amiket az Európai Bizottság az elkövetkező években kioszt. Merkel véget vetett annak, hogy Németország hosszú ideig ellenállt a támogatási folyósítások fedezeteként EU-adósságlevelek kibocsátásának. Helyesen ismerte fel ugyanis – állapítja meg a Washington Post –, hogy ha nem sikerül cselekedni, az az olasz pénzügyek összeomlásához és talán magának az Európai Uniónak a szétszakadásához vezethetett volna.

Merkel Brüsszelben

Fotó: Yves Herman

Azok viszont túloztak – hangsúlyozza a lap -, akik a múlt heti EU-csúcson a mentőterv elfogadásának a szükségességét az unió hamiltoni pillanatának minősítették, utalva arra, hogy Alexander Hamilton, az Egyesült Államok „alapító atyáinak” egyike 1790-ben a szövetségi kormány nevében átvállalta a tagállamok adósságait. Az unió ugyanis egyszeri ügyletről döntött, ami nem érinti az egyes országok már fennálló adósságainak a sorsát.

A Washington Post a csúcstalálkozó kimenetelét értékelve azt is megállapítja, hogy az EU-vezetők – néhány tagállami kormány kemény ellenkezésének a legyűrése érdekében –

belementek néhány fájdalmas kompromisszumba, így felvizezték a kapcsolatot a támogatásokhoz való hozzájutás és a jogállamiság tiszteletben tartása között, ami olyan országokat érint, mint például Magyarország vagy Lengyelország.

Az alkut mindenesetre most még a nemzeti törvényhozásokban, valamint az Európai Parlamentben is el kell fogadtatni, ami bonyolultnak bizonyulhat.

Európára még mindig lesújthat a fertőzések újabb hulláma, és a kilábalás ingatag lesz mindaddig, amíg nincs oltóanyag vagy hatékony terápia. Az uniót mindazonáltal erősebbé tette a válság, hála azoknak a felelősségük tudatában levő vezetőknek, akik képesek voltak kemény döntéseket hozni és népszerűtlen intézkedéseket elrendelni. Mindez sajnálatos módon nem mondható el az Egyesült államokról – zárul a Washington Post szerkesztőségi kommentárja.

Szintén az EU-csúcsról közöl értékelést a bécsi Der Standard, Lendvai Pál tollából. A veterán elemző a jogállamisági kritérium ügyével kapcsolatban – aminek az érvényesíthetőségét a csúcstalálkozón nem fogalmazták meg konkrét formában - úgy vélekedik, hogy a kocka el van vetve, ősszel kiderül, hogy tekinthető-e az unió az európai értékek példaképének. A szerző szerint Magyarország és Lengyelország a kérdésben ragaszkodik a vétójogához, amivel a minősített többséget élvező határozatokat is meg tudja hiúsítani. Az, ahogyan Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski a csúcstalálkozó után is erőlteti a folyosótakarítást a médiavilágban, illetve az igazságszolgáltatásban, megmutatja,

mennyire homályosak a kilátásai annak, hogy érvényesíthető lesz a jogállamiságról szóló brüsszeli hitvallás

– írja Lendvai Pál.