Németország nem követi Anglia és Dánia példáját

Még nem lazíthatnak.

2022. január 28., 15:30

Szerző:

Egyelőre nem lehet lazítani a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozásokat Németországban – jelentette ki Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.

Tájékoztatóján Lauterbach hangsúlyozta, hogy Németország nem követheti a korlátozások nagy részét lebontó Anglia vagy Dánia példáját, hanem ki kell tartania a „konzervatív" járványkezelés mellett. Főleg az oltatlan idősek magas száma miatt szükséges az óvatosság – mondta a miniszter, rámutatva, hogy a hatvanon felülieknél Németországban négyszer nagyobb az oltatlanok aránya, mint Angliában. Mint mondta, az ötödik hullám még nem tetőzött, és a napi esetszám az utóbbi napokban regisztrált 200 ezer körüli szintről akár 400 ezerre is emelkedhet. A védekezés azonban sikeres, ezt jelzi, hogy az idősek körében sokkal ritkábban fordul elő fertőzés, mint a fiataloknál. Az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság – az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma – az időseknél 200-300 között van, a fiataloknál viszont ezer felett – fejtette ki a miniszter.

Lothar Wieler, a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője kiemelte: az omikron változat szétterjedése miatt elindult ötödik hullám erejét mutatja, hogy egyetlen hét alatt a lakosság nagyjából egy százaléka megfertőződött. A kórházba kerülő fertőzöttekről szóló adatok azt mutatják, hogy az „omikron-hullám” még nem érte el az idősebb korosztályokat. Ez azonban a következő hetekben változhat, mert egyre több idős is elkaphatja a vírust, és még mindig nem tudni pontosan, hogy milyen lehet náluk az omikron okozta megbetegedés lefolyása. Ezért továbbra is óvatosságra van szükség, és tovább kell folytatni az oltási kampányt – mondta Lothar Wieler.

Az intenzív és a sürgősségi ellátásban dolgozó orvosok érdekképviseletének (DIVI) szakmai vezetője, Christian Karagiannidis hozzátette, hogy az omikron egyre inkább kiszorítja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) előző uralkodó változatát, a deltát, ami azzal is jár, hogy egyelőre csökken az intenzív osztályok terhelése. A DIVI legutóbbi, csütörtöki összesítése szerint országszerte 2274 embert ápolnak intenzív osztályon a vírus okozta betegség miatt. Ez nagyságrendekkel kevesebb a járvány második hullámában regisztrált 5700 felett regisztrált csúcsnál, és Christian Karagiannidis szavai szerint „elfogadható” betegmennyiség. Hangsúlyozta, hogy

a legnagyobb aggodalommal az év végét, a következő telet várja, amikor ismét felerősödhet a járvány. Erre az esetre nagyon fel kell készülni

– mondta a DIVI szakmai vezetője, aláhúzva, hogy az intenzíven dolgozó orvosok és ápolók az utóbbi két évben 150 ezer koronavírusos beteget láttak el és rengeteg szenvedést láttak. A normál kórházi osztályokon dolgozó kollégákkal együtt hatalmas terhelés alatt dolgoztak és tiszteletre méltó teljesítményt nyújtottak. „Emelem kalapom előttük” – mondta.

A járvány év végi kiújulásának veszélyével kapcsolatban Karl Lauterbach kiemelte, hogy az „őszi visszaesést” a 18 éven felüliekre vonatkozó általános oltási kötelezettség bevezetésével lehet elkerülni.

 

(Kiemelt képünk illusztráció. fotó: LENNART PREISS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)