A német kancellár az Afrikai Unió felvételét szorgalmazta a világ legfejlettebb országai közé

Olaf Scholz német kancellár az Afrikai Unió (AU) felvételét szorgalmazta csütörtökön a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő országait tömörítő G20 csoport tagjai közé háromnapos afrikai körútja első állomásán, Addisz-Abebában.

2023. május 4., 19:22

Szerző:

 

„Ezt követeli meg a földrész és államainak sokasága, valamint növekvő lakossága előtti tisztelet” 

– fogalmazott a német szociáldemokrata politikus. Egyben derűlátónak mutatkozott, hogy a G20-ak belátható időn belül az AU felvétele mellett döntenek.

„Számos megbeszélést folytattam, és az az érzésem, hogy ennek széles körű és egyre növekvő támogatottsága van” 

– tette hozzá Moussa Faki Mahamattal, az Afrikai Unió elnökével folytatott megbeszélését követően.

Jelen pillanatban 19 ország és az Európai Unió tagja a G20 csoportnak, amely a soron következő éves csúcstalálkozóját szeptemberben, Indiában tartja. A fekete kontinenst csak Dél-Afrika képviseli.

Mindazonáltal nem új keletű a kontinens azon törekvése, hogy nagyobb beleszólása legyen a világ dolgaiba. Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök már tavaly síkraszállt azért, hogy az AU-nak legyen helye a G20-ak soraiban. Törekvéseit megtámogatta Emmanuel Macron francia elnök, aki az országcsoport Balin rendezett legutóbbi csúcstalálkozóján szintén az AU tagsága mellett emelt szót. Joe Biden amerikai elnök szintén felkarolta a kezdeményezést a 2022 decemberében rendezett amerikai-afrikai csúcstalálkozón.

Az Afrikai Uniónak 55 tagállama van, köztük a vitatott nemzetközi státuszú Nyugat-Szahara. A szervezet ezzel mintegy 1,4 milliárd ember érdekeit képviseli. Összehasonlítva: az Európai Unió területén hozzávetőleg 447,7 millió ember él.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint az AU tagországai tavaly 2700 milliárd eurónyi bevételt termeltek, míg az EU csaknem 16 ezer milliárd eurót.

Scholznak hivatalba lépése óta ez a második afrikai körútja. Tárgyalásain ezúttal a regionális konfliktusokra, a megújuló erőforrásokra, valamint az Ukrajna elleni orosz háború hatásaira összpontosítanak. A német kancellár Etiópiából Kenyába indul tovább.

(Kiemelt képünk: 2022. január 13., Berlin: Olaf Scholz (SPD) német kancellár a holland miniszterelnökkel folytatott közös megbeszélést követő sajtótájékoztatón a kancellári hivatalban. Fotó: N: Andreas Gora/DDP Pool/dpa (Fotó: Andreas Gora / DDP POOL / dpa Picture-Alliance via AFP))