A hollandok szerint orosz gyártmányú rakétával lőtték le a maláj utasszállítót

A maláj utasszállító lelövése után nyolc év kellett, hogy erre a megállapításra jusson a holland bíróság.

2022. november 17., 16:02

Szerző:

A kelet-ukrajnai szakadárok ellenőrzése alatt álló területen található Pervomajszk település mellől, orosz gyártmányú, Buk típusú légvédelmi rendszer rakétájával lőtték le nyolc évvel ezelőtt a maláj légitársaság MH17-es járatszámú utasszállítóját – közölte ítéletében a holland bíróság csütörtökön.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat.

Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér közelében, rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, a vádlottak távollétében tartott ítélethirdetésen Hendrik Steenhuis elnöklő bíró hangsúlyozta: 2014 májusától Oroszország teljes ellenőrzést gyakorolt az ukrajnai szakadár „Donyecki Népköztársaság” (DNR) felett, ahonnan azt a rakétát kilőtték, amely a repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 298 utas - köztük 196 holland és 27 ausztrál állampolgár –, valamint a legénység halálát okozta.

(Kiemelt kép: Oroszbarát fegyveresek őrködnek, miközben a holland nyomozók megérkeznek a Malaysia Airlines MH17-es járatának egyes részeihez a kelet-ukrajnai Grabove falu közelében, 2014. november 11-én. Fotó: Menahem KAHANA / AFP)

06:23

A Fehér Ház támogatja a békés tiltakozást, és közelről figyeli a Kínában zajló eseményeket  jelentette ki az amerikai elnöki hivatal Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

 

06:17

Vége az aranykornak a brit-kínai kapcsolatokban, és Londonnak általánosságban is a vele azonos értékeket valló szövetségesekkel kell drámai mértékben elmélyítenie kapcsolatrendszerét – jelentette ki első átfogó külpolitikai programadó beszédében Rishi Sunak brit miniszterelnök.