Szupertitkosak a hétfői orosz-ukrán tárgyalások
Nem látni a békéhez való közeledést.
Folytatódtak hétfőn az ukrán és az orosz küldöttségek közötti béketárgyalások - közölte David Arahamija, az ukrán elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője, a kijevi delegáció tagja.
A hivatalos küldöttségek hétfőn délig másfél órán át tárgyaltak egymással, a nap további részében pedig munkacsoportokban folytatják az egyeztetéseket. A megbeszélések állásáról a politikus semmilyen részletet nem hozott nyilvánosságra.
Közben az orosz erők által megszállt dél-ukrajnai Herszonban erővel zavarták szét a helyiek Ukrajna-barát tüntetését, a jelentések szerint többen megsérültek, számuk egyelőre nem ismert. A Moszt helyi hírportál szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a több száz tüntető ellen tömegoszlató gránátokat vetettek be az orosz csapatok.
Az Ukrajinszka Pravda saját forrásokra hivatkozva azt írta, hogy tüzet is nyitottak a demonstrálókra, a Moszt szerint a levegőbe lőttek. Herszonban a város elfoglalása óta szinte mindennap tüntetnek a helyiek az orosz megszállás ellen.
A nyugat-ukrajnai Rivne megyében két rakétacsapást mértek hétfőn egy katonai lőtérre. Áldozatokról egyelőre nincs információ. A dél-ukrajnai Odesszában hajókról nyitottak az orosz haditengerészet alakulatai tüzet a városra. A városi katonai adminisztráció vezetője a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy több lakóházban károk keletkeztek, de áldozatok nincsenek.
(Emberek egy csoportja táblákkal és zászlókkal tiltakozik Oroszország ukrajnai inváziója ellen a Szabadság téren Tajpejben, Tajvanon, 2022. március 06-án. fotó: Walid Berrazeg / Hans Lucas / Hans Lucas / AFP)